KézdisárfalvaEltűnt a székely zászló

2019. március 12., kedd, Közélet

Ismeretlen tettes eltüntette a múlt év augusztus 15-én ünnepélyes keretek között felavatott székely zászlót a kézdisárfalvi Nagyboldogasszony római katolikus kápolna előtti zászlórúdról.

  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele

A lobogót Fejér László Ödön szenátor ajándékozta, vele együtt most a felvonó­zsinór is eltűnt. Tegnap Vargyasi Tibor egyházgondnok, a kézdisárfalvi közbirtokosság elnöke érdeklődésünkre elmondta: nem tudják, hogy az elkövető helybeli vagy átutazó idegen volt-e, tény, hogy nyoma veszett a zászlónak. Az egyházgondnok tegnap az RMDSZ kézdivásárhelyi szervezetének a székházában járt, ahol nagy méretű székely zászlót kapott, amelyet nemzeti ünnepünk előtt húznak fel a zászlótartóra, de ezúttal úgy szerelik vissza, hogy ne lehessen elérni. Azt is megtudtuk, hogy március 15. tiszteletére a kis kápolna elé egy ’48-as emlékművet állítanak, amelyet a kézdiszentléleki Bartalis Béla készített. Az emlékműre egy Petőfi-dombormű és a kilenc kézdisárfalvi ’48-as hős neve kerül fel. Fejér László Ödön tegnap azt is elmondta, hogy ahányszor eltüntetik a székely zászlót, mindig újat húznak fel helyette.

Hozzászólások
Szavazás
Részt kíván-e venni a májusi európai parlamenti választásokon?







eredmények
szavazatok száma 190
szavazógép
2019-03-12: Közélet - Szekeres Attila:

Vita a megyeházán (Gyermekvédelem)

A Baróton kialakult feszült hangulatból kapott ízelítőt Kovászna Megye Tanácsának plénuma tegnapi rendkívüli ülésén, mielőtt a gyermekvédelmi és szociális programok folytatásáról döntött. Végül a három néppárti képviselő voksa ellenében többségi szavazattal elfogadták a beterjesztett tervet.
2019-03-12: Máról holnapra - Farcádi Botond:

Titkos számkombinációk

Lassan meg kell tanulunk kódokban beszélni, mintha valami B kategóriás kémfilm szereplői lennénk. Közéleti híreket olvasva-hallgatva, tájékozódni próbálván a mindennapjainkat befolyásoló gazdasági, szociális történésekről, újabban mindenféle betűszavakkal és számkombinációkkal szembesülünk.