ÖkölvívásElső mérkőzés a profik között

2019. március 13., szerda, Sport

A sepsiszentgyörgyi Patrubán Eliza és a kézdivásárhelyi Zölde Ottó is bemutatkozott a hivatásos ökölvívók világában. A Székely Kobrák színeiben bokszoló sportolók március 9-én a spanyolországi Carranque-ban léptek szorítóba, mindketten egy négymenetes mérkőzésen.

  • Zölde Ottó és trénere, Pap Ferenc
    Zölde Ottó és trénere, Pap Ferenc

A harmatsúlyú Patrubán Eliza a szintén első profi mérkőzésén harcoló Elizabet Ponciano ellen mutatkozott be. A háromszéki bokszoló alulmaradt a spanyol sportolóval szemben, aki mind a négy menetben jobbnak bizonyult székely ellenfelénél. A szupernehézsúlyú Zölde Ottó szintén először húzott kesztyűt profi mérkőzésen, ahol a 35 éves Víctor Jiménez Patón ellen tette próbára magát. A spanyol sportoló eddig négyszer győzött, ebből kétszer kiütéssel bizonyult jobbnak ellenfelénél, ám a háromszéki bokszoló felvette a harcot a tapasztaltabb ökölvívóval, végül pedig döntetlennel végződött az összecsapás.

„Mindkét ökölvívó először lépett szorítóba nemzetközi mérkőzésen, és elmondhatom, hogy kiválóan helytálltak. Zölde Ottó nála 24 kilogrammal nehezebb ellenféllel küzdött, aki ráadásul tapasztalattal is rendelkezik. Mindezek ellenére bevitte az ütéseket, az utolsó menetben pedig a védekezésre koncentrált, az ellenfele nem tudta megingatni, a bírók viszont döntetlent ítéltek. Patrubán Eliza vereséget szenvedett spanyol ellenfelétől, de jó bemutatkozó mérkőzést produkált. Büszkén mondhatom, hogy már öt profi ökölvívó van a Székely Kobrák Klubban. A folytatásban sem pihenünk, hiszen Mezei Gabriella márciusban Franciaországban harcol” – nyilatkozta Pap Ferenc edző. (miska)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 769
szavazógép
2019-03-12: Sport - :

Fölényes siker a Târgovişte ellen (Női kosárlabda, Nemzeti Liga)

Bár az első és a harmadik negyed szorosabbra sikeredett, a bajnoki címvédő Sepsi-SIC együttesének nem okozott különösebb gondot a Târgoviște legyőzése, miután a háromszékiek a női kosárlabda Nemzeti Liga Piros csoportjának 11. fordulójában 78–49-re verték tegnapi vendéglátóikat. Ez volt a két csapat közötti 28. összecsapás, és külön párharcukat a zöld-fehérek vezetik 19–9-cel.
2019-03-13: Máról holnapra - Farkas Réka:

Miért van szükség ellenzékre?

Bő tizenöt évvel ezelőtt kezdett osztódással szaporodni a romániai magyar érdekvédelem, s bizony  az RMDSZ ellenzékeként létrejött kis pártoknak, szervezeteknek nem sikerült valóra váltaniuk a hozzájuk fűzött reményeket. Nem tudtak kellőképpen megerősödni, mozgósító erejük csekélyebb, mint alapításukkor.