2006-ban jegyezték először a román bajnokság (FRAS) futamainak listájára a Barcaság Ralit. Meg is nyerte a sportág szerelmeseinek és a szurkolók tetszését, így aztán 2007-ben már csak erősítenie kellett népszerűségét. Tette is azt sikerrel. Az idei, 2008-as rendezvény a bajnokság 6. futamaként került a programba. Augusztus 29-én 17 órakor kezdődik a Sportlíceum Ion Ţiriac Arénájában egy speciális futammal.
A honi autósport élvonalába tartozó mintegy hatvan pilóta részvételére számítanak a rendezők ezen a hatodik futamon. A kíváncsi érdeklődők — gondoljuk, zsúfolásig megtöltik az aréna lelátóját — előtt fogja bizonyítani képességét, felkészültségét a címvédő Dan Gîrtofan, a többszörös bajnok Titi Aur, a nem kisebb hírnévnek örvendő Mihai Leu (az egykori ökölvívó), Claudiu David, Adrian Răspopa, a ralibajnokság kadett kategóriájának első helyezettje, Vali Porcisteanu, az összetett rangsort vezető finnugor páros, a finn Jarko Miettinen és másodpilótája, Szabó Gergő. A rajt sorrendje ellentétes a bajnokság állásával, a rangsor élén állók a program — egy igazi show-műsor — végén rajtolnak, hogy feltegyék az i-re a pontot.
A rali szombaton megyénkben folytatódik. 1988-ban Zágonbárkányban rendeztek utoljára megyénkben bajnoki futamot. Húsz év után térnek tehát vissza a legjobbak megyénk festői tájaira. Elismerés és köszönet ezért a megyei tanácsnak, a megyei erdészeti igazgatóságának, Kovászna város, Kommandó, Zágon, Bárkány polgármesteri hivatalának. És most nézzük a szombati programot (a kíváncsiak már 9 órakor találkozhatnak Kovászna központi parkolójában a finn, magyar, román autóversenyzőkkel).
I. szakasz Kovászna—Kommandó (12,4 km) — rajt a kovásznai központi parkolóból 10.01 órakor
II. szakasz: Kommandó—Zabrató (29,9 km) — 10.36
III. szakasz: Zabrató—Bárkány (7,1 km) — 11.03.
A versenyzők visszatérnek Kovásznára, a szervizparkba (M. Eminescu utca), majd húsz perc szünet után megismétlik a három szakaszt. A rajt Kovásznáról 13.19 órakor. Miután befejeződik a hat (2x3) szakasz, a versenyzők visszatérnek Brassóba, ahol a Rakodó negyedi Magnolia Shopping Center parkolójában töltik az éjszakát, hogy kipihenten, fitten rajtolhassanak a Barcaság Rali harmadik napján, azaz vasárnap.
A harmadik nap versenyének helyszíne az Azuga völgye lesz, és két speciális próbából áll majd. Az első Négyfalu (erdészeti hivatal)—Azuga között, és 24 km-t számlál, a második szakasz Négyfalu—Predeál között, és 19,8 km hosszú.
Megyénk, még pontosabban városunk (Sepsiszentgyörgy) autósportját a szentgyörgyi Motor Sonic Autóklub versenyzői, a Szabó Csongor (pilóta)—Marcus Andreoiu (segédpilóta) kettős képviseli egy Peugeot 206-os gépkocsival, mely a támogatók — városi tanács, Tehno-Star, Szabóék Kft., Feroli Románia — anyagi segítségével, na meg Kolcza Zsigmond szerelő hozzáértő, kitartó és fáradhatatlan munkájának köszönhetően alapos átalakításokon ment át azért, hogy versenyképes, biztonságos legyen. Nos, autósport-barátok, otthonunkba jött egy verseny, éljetek a lehetőséggel, ne hagyjátok ki. Szurkoljatok a legjobbaknak s természetesen a Szabó—Andreoiu kettősnek.
Ne feledjétek, péntektől vasárnapig nektek zúgnak, dalolnak a motorok! Hajrá, szentgyörgyiek! Hajrá, Csongor, hajrá, Marcus!