Kihirdette tegnap Klaus Iohannis államfő a 2019-es költségvetésről szóló törvényt, de rosszakarattal vádolta meg a Szociáldemokrata Pártot (SZDP), amiért a jogszabály módosítások nélkül került hozzá vissza kihirdetésre.
„Egy nap – ennyit szánt az SZDP a parlamentben az ország számára oly fontos tervezet felülvizsgálatára. Nemcsak súlyos komolytalanságról, hanem egyenesen rosszakaratról árulkodik az, hogy megtagadták helyrehozni egy olyan költségvetés hibáit, amely egyértelműen negatív hatással lesz a gazdaságra, és ezt sajnos az állampolgárok fogják megérezni” – fogalmazott az elnök a Cotroceni-palotában adott sajtónyilatkozatában. Az államfő úgy véli, az SZDP kizárólag politikai megfontolásból hagyta figyelmen kívül a költségvetéssel kapcsolatos bírálatait.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.