Néggyel több európai csapat szerepelhet a következő, 2021-ben rendezendő férfi kézilabda-világbajnokságon, amelyen az eddigi 24 helyett már 32 válogatott vesz részt.
A nemzetközi szövetség (IHF) – amely október közepén döntött a létszámemelésről – nyilvánosságra hozta a mezőny kontinensek szerinti eloszlását. Európát az eddigi kilenc helyett tizenhárom csapat képviseli, Afrikát pedig három helyett hat. Az ázsiai válogatottak száma – négy csapat – nem változik, Közép- és Dél-Amerika szintén négy, Észak-Amerika és a Karibi térség pedig egy helyet kap. Óceánia csak akkor indíthat csapatot, ha legjobbja az első öt közé jut az Ázsia-bajnokságon. Ha ez nem sikerül, akkor az IHF egy helyett két szabadkártyát oszt ki.
2021-ben a világbajnokságon hivatalból részt vesz a címvédő Dánia és a házigazda Egyiptom. A létszámemelés a férfi és a női tornákat is érinti a felnőtt, a junior és az ifjúsági korosztályban. A következő női világbajnokságot – decemberben Japánban – még 24 csapattal rendezik meg. Jövő januárban lesz az első olyan férfi Európa-bajnokság, amelyen már nem 16, hanem 24 válogatott szerepel.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.