Erdély címerének útja Magyarország címeréből Románia címerébe címmel tartott előadást Szekeres Attila István heraldikus, az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnöke, a Nemzetközi Címertani Akadémia levelező tagja a Nyugdíjasok Sugás Érdekvédelmi Szövetségének hagyományos ünnepi rendezvényén, március idusának előestéjén a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében. Közreműködött a Vox Humana Kamarakórus Szilágyi Zsolt Herbert vezetésével.
Az eseményt szervező Nyugdíjasok Sugás Érdekvédelmi Szövetsége és annak elnöke, Szabó Zoltán Ferenc nevében Nagy Zoltán köszöntötte a jelenlévőket.
A bemutatott vetített képes előadás a tavaly Franciaországban szervezett 33. Genealógiai és Címertani Világkongresszuson angolul tartott expozé magyar változata, Erdély címerének útját mutatja be az önálló Erdélyi Fejedelemségtől a Habsburg Monarchián és főleg az Osztrák–Magyar Monarchián át Románia mai címeréig.
Szekeres Attila elmondta: ez az előadás kettős centenárium alkalmából született, egyrészt a Gyulafehérvári Nyilatkozat, másrészt az első világháború lezárásának századik évfordulójára.
Erdély címerének elemei a fekete sas, a nap, holdsarló és a hét bástya. Maga Erdély címere elég későn alakult ki, Magyarországhoz tartozván vajdák kormányozták, akik saját címeres pecsétjükkel hitelesítették az iratokat. Az erdélyi címerigény Mohács után, Magyarország szétszakadása nyomán jelentkezett. Erdély címerét a fejedelmek pénzérméken, pecséteken használták általában a saját családi címerükkel ötvözve.
Az Erdélyi Országgyűlés 1659-ben Szászsebesen tartott ülésén törvénybe foglalta, hogy a rendeknek külön pecsétet fognak előállítani, így az erdélyi vármegyék kapták a fél sast, a székelyek a napot és a holdat, a szász „náció” pedig a hét bástyát. Egy okirat akkor volt hiteles, ha mind a három pecsétet tartalmazta. Erdély címerét a Habsburgok is beemelték a címereikbe, Magyarország, Horvátország, Dalmácia és Szlavónia címerével együtt, a holdat helyenként megfordították. Az első világháború zűrzavara jól tükröződik a címerekben is, például Bosznia jelképét, a kardot tartó kar mind a magyar, mind az osztrák címerben megtalálható volt. Ekkor már 1915-öt írtunk. Az Osztrák–Magyar Monarchia közös címereit osztrák címerművész, Hugo Gerard Ströhl, a Magyar Királyságét az autonómia jegyében magyar heraldikus, Keöpeczi Sebestyén József készítette.
Érdekesség, hogy mind Magyarország 1915-ös-, mind Románia 1921-es címerét ugyanaz a heraldikus, a már említett Keöpeczi Sebestyén József készítette. Erdély címere Magyarország és Románia címere esetében is a negyedik mezőbe került. Megjegyzendő, hogy korábban a Moldvát és Havasalföldet magában foglaló Órománia címerét is magyar szakember, Szathmári Pap Károly udvari festő, fényképész alkotta. Tulajdonképpen az 1872-ben festett Románia címere jelentette a Keöpeczi Sebestyén József által alkotott Nagyrománia-címer alapját. Utóbbi meg a királyságra utaló jelképek eltávolításával Románia mai címereként jelenik meg.
A Szilágyi Zsolt Herbert által vezetett Vox Humana négy dalt énekelt, a régi székely himnuszt, Kodály szerzeményét, Sík Sándor Te Deumát, a Szózatot Erkel Ferenc megzenésítésében, valamint az Andocsi Máriához című művet. Ez utóbbiból idézünk: „Idegenek megnevetik / Drága magyar szónkat, / Idegentől kéregetjük / Kenyerünket, sónkat. / Magyar kezek szántogatnak, / Régi rögön új uraknak, / Néped hegye-völgyén. / Más arat, hol mi vetettünk: / Jövevények, szolgák lettünk / Úr-apáink földjén.”
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.