Mi, hol, mikor?

2019. március 21., csütörtök, Mi, hol, mikor?

A hit lovasai – filmbemutató és beszélgetés
2018. július 7–21. között lovas zarándoklatra került sor az erdélyi vallásszabadság kihirdetésének 450. évfordulója tiszteletére. Magyarországi és erdélyi lovasok vállalkoztak, kortól és nemtől függetlenül a több mint 500 km-es lovas zarándoklatra.

Székelyderzsből indultak, és az egykori Aranyosszéki Tordáig lovagoltak tiszteletüket leróni, majd onnan a homoródmenti Oklándra tértek vissza. Arról, hogy miképpen is zajlik napjainkban egy ilyen lovas zarándoklat, a résztvevők beszélnek ma 18 órától a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében. Az élmények megosztása mellett levetítik az eseményről készült, A hit lovasai című kisfilmet is.

 

Kiállítás
MAGYARORSZÁGI ROMA KÉPZŐMŰVÉSZEK festészeti kiállítása nyílik Az emlékezés színes álmai címmel ma 18 órától a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház dísztermében.
AZ ERDÉLYI MŰVÉSZETI KÖZPONT földszinti termében pénteken 18 órától Ramona Novicov művészettörténész és Hosszú Zoltán képzőművész megnyitja Jecza Bíró Klára és Jecza Péter képzőművészek kiállítását. A vendégeket Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője köszönti, közreműködik Ádám Julcsi.

 

Színház
TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ. A sepsiszentgyörgyi magyar színház ma, pénteken és szombaton 19 órától a nagyteremben Maria Wojtyszko Sam, avagy felkészülés a családi életre című darabját játssza (rendező: Bocsárdi László).
OSONÓ SZÍNHÁZMŰHELY. A sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum B. Angi Gabriella Drámatermében ma 19 órától újra látható az Osonó Színházműhely Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadása (rendező: Fazakas Misi). A helyek korlátozott száma miatt helyfoglalás szükséges az osonoszinhaz@osono.ro e-mail-címen vagy a 0752 353 338-as telefonszámon.

 

Könybemutató
Az uzoni Erdélyi Lajos Könyvtár előadótermében ma 18 órától Czegő Zoltán költő, író mutatja be legújabb verseskötetét, amelynek címe Ítéletidő, valamint a Magyar igézetek (versek) és az Unokás zsoltárok (lírai próza) című köteteit. A szerzővel Kopacz Attila könyvkiadó beszélget.

 

Páva – pályázati felhívás
A budapesti Hagyományok Háza idén is meghirdeti népi előadó-művészeti alkotások minősíttetésére vonatkozó pályázatát, amelyre az egész Kárpát-medencéből és a diaszpórából is lehet jelentkezni. Az elbírálás kétlépcsős, s célja a népi tárgyalkotókéhoz hasonló minőségbiztosítási rendszer bevezetése és elterjesztése. A Páva minősítést népzenei szólisták, zenekarok, hangszeres együttesek, énekes szólisták és énekegyüttesek, táncos szólisták, hivatásos hagyományőrző és amatőr táncegyüttesek, valamint mesemondók szerezhetik meg. Az alkotás minősítését kérelem benyújtásával lehet kezdeményezni, amelyhez mellékelni kell a szakáganként meghatározott terjedelmű, tartalmú és számú videómellékletet. A videón megküldött alkotások alapján a zsűri dönt arról, hogy melyik produkciókat engedi tovább a színpadi bemutatóra. A fellépést követően a zsűri szóban is értékeli a szereplőket, jegyzőkönyvet készít, és kiosztja a Nagy Páva, illetve Páva minősítéseket. Jelentkezési határidő: március 27., 12 óra. A színpadi bemutató időpontja: április 27–28. Egyéb információk: Szilárd Katalinnál (+36 70 379 1106). Honlap: hagyomanyokhaza.hu/pava-minosito.

 

Mozi
A sepsiszentgyörgyi Művész moziban ma 16.30-tól A távolság köztem és köztem – román dokumentumfilm; 16.45-től Asterix: A varázsital titka – francia animációs családi film, magyarul beszélő; 18.30-tól Kafarnaum – A remény útja – libanoni–amerikai dráma, magyar felirattal és 18.30-tól Marvel kapitány – amerikai sci-fi, kaland, akciófilm, román felirattal; 20.45-től Instant család – amerikai családi vígjáték, magyarul beszélő; 21-től Amit a férfiak akarnak – amerikai romantikus vígjáték, román felirattal. Telefon: 0787 526 102, honlap: arta.cityplex.ro.

 

Hitvilág
BÚCSÚ. Sepsiszentgyörgyön az állomási Szent Benedek-templom búcsúja ma 18 órától kezdődik a kerületi papság részvételével.

 

Képernyő
ERDŐVIDÉK TÉRSÉGI TELEVÍZIÓ. A mai műsor: 19.30-tól március 15-i rendezvények Erdővidéken, 20.50-től lelkészbeiktatás Bodosban. A televízió adásai az erdtv.com internetes portálon is nézhetők.

 

Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön ma 20–8 óráig a Sajtó utca 10. szám alatti Transfarm (telefon: 0267 315 136, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki); Kézdivásárhelyen a 22-es udvartérben levő Dona (0372 407 089) gyógyszertár teljesít szolgálatot.

 

Röviden
ÁRAMSZÜNET. Kézdivásárhelyen pénteken 8–12 óráig a December 30., Mikes Kelemen, Pap Mihály és Orosz utcában szünetel az áramszolgáltatás.
A SEPSISZENTGYÖRGYI SZÍVBETEGEK EGYESÜLETE ma 17 órától a gyermekjogvédelem épületében tartja közgyűlését.
ELŐADÁS BERECKBEN. A berecki művelődési központ kistermében pénteken 17 órától Mátyás király rejtélyes Corvinái címmel Kis Emese magyartanár tart vetített képes előadást. Közreműködnek Béres Erika és Kicsi Kincső Kriszta, a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző diákjai. Házigazda: Márkos Imola művelődésszervező.
A VÍZ VILÁGNAPJA A SZIMPLÁBAN. A víz világnapját 1993 óta minden év március 22-én tartják. A világnap célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a mindenki számára elérhető, tiszta víz fontosságára és az édesvízkészletek veszélyeztetettségére. Az idei év mottója: Vizet mindenkinek! A programok, pályázatok és akciók arra akarnak ösztönözni, hogy tudatosítsuk magunkban nap mint nap azt a nyilvánvaló tényt, hogy a vízhez való hozzáférés alapvető emberi jog. Ez alkalomból a sepsiszentgyörgyi Szimpla meghívottja Sorin Dănilă vállalkozó, aki a bodoki Matild borvíztöltödét újra megnyitotta.
LOMTALANÍTÁS ÉS ÜVEGGYŰJTÉS. 13 órától ma Bodokon, pénteken Oltszemen és Zalánban a háztartásban feleslegessé vált elektromos és elektronikai eszközöket, használt bútorokat, emellett szelektív hulladékot gyűjt a Tega Rt. 5 kg leadott üvegért cserébe 0,5 liter Igazi csíki sört adnak (sík­üveget nem fogadnak el).

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2019-03-20: Közélet - Szekeres Attila:

Szent György-napi újdonságok

Az idei, április 28. és május 5. között zajló Szent György Napok programjairól, újdonságairól, a Kultúrkert műsoráról tartottak tájékoztatót szerdán a Székely Nemzeti Múzeumban. Közölték azt is: május 1-jén szabadidős programot szerveznek Sugásfürdőn.
2019-03-21: Mi, hol, mikor? - :

Létlelet