,,Életképes nemzeti közösség vagyunk mi, székelymagyarok. Mutassuk meg hát, hogy — a meg nem valósult autonómia, a tőlünk megvont egymilliárd forint támogatás hiányában is (utalás a Gyurcsány-kormány Erdély-szerető intézkedésére) — képesek vagyunk magyar egyetemünk, intézményeink életben tartására. Ajánljuk fel Széchenyi közös közteherviselésének szellemében — egyénenként, közbirtokosságonként — anyagi támogatásunkat, ki-ki a maga lehetőségei szerint.
Itt az ideje, hogy kiszolgáltatottságunkat felváltsa az elszánt, cselekvő, nemes közösségi szellem és akarat.
Remélem, hogy multimilliárdos szenátorunk kezdi az adakozást Széchenyi példáját követve!" — írtam 2004 márciusában Szabad emberként címmel.
És vártam. Reménykedtem. Vártam az egyetértés és cselekvés gesztusait meggazdagodott politikus vállalkozóink és vállalkozó politikusaink részéről.
Felhívásom süket fülekre talált.
2008-at írunk. És láss csodát! Multimilliárdos szenátorunk végre meghallotta a szót, és cselekedett. 1 000 000 lej alaptőkével magánalapítványt hozott létre, szociális-egészségügyi támogatásokat osztogatott máris, tíz egyetemista és húsz középiskolás diák továbbtanulását is segíti.
Örvendetes kezdeményezés. Folytathatná Frunda György, Markó Béla, sőt, Kelemen Hunor is, akiknek szintén van, amit aprítaniuk a tejbe…
Dicséretes tett, és mégis van, ami kissé zavaró. Az egyik tény, az alapítvány neve szemérmes szerénységgel: Verestóy Attila Alapítvány. Mily szépen cseng és zeng, bizonyára halhatatlanságot biztosít majd az alapító szenátornak, például mint Alfred Nobelnek.
És kár, nagy kár, ha szabad ünneprontó lenni, hogy nem korábban, nem tíz, vagy négy évvel ezelőtt, nem a tavaly, hanem MOST, a parlamenti választások küszöbén ajándékoz Verestóy Attila, aki mellékesen ötödször (!) is megpályázza a szenátori bársonyszéket…
Papp Kincses Emese
