Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

A távközlés mindenese

2019. március 27., szerda, Riport

Székelymuzsna sok jó embert adott Sepsiszentgyörgynek. Köztük Dénes Dezsőt is – ő kevésbé ismert, bár bizonyos szakterületen többet tett, mint sokan mások. Dezső bácsi 84. életévét tapossa, és nemcsak átvitt, hanem a szó szoros értelmében is: a Puskás Tivadar Szakközépiskola rádióamatőr-klubjában – amelynek egyik alapítója – tevékenykedik, részt vesz a klub tudományos kutatásában. Sok mindent megvalósított élete során, bánata, ha van, hogy nincs, aki továbbvigye életművét. De nem adja fel, hobbijában-szakmájában még az utolsó lépést meg akarja tenni: a Holdról visszaverődő rádióhullámokkal akar kísérletezni.

Földművesből szakmunkás

Szülőfaluját, Székelymuzsnát világvégi falunak nevezi Dezső bácsi. Bizonyos értelemben az is, a Székelyföld peremén fekszik, Hargita, Maros és Brassó megyét is érinti, onnan délre már román vidék található. Nem is tartozott Észak-Erdélyhez.

A háborús időkre jellemzően a hét osztályt nyolc év alatt járta ki, mert a háború megszakított egy iskolaévet, közben szántott, vetett, erdőlt: élte a falusiak mindennapjait. Bár ez az élet is különös volt: „árva gyerek voltam”, mondja, hol­ott édesanyja, édesapja is élt. Csakhogy elváltak, Dezső bácsit nagymamája nevelte, édesanyja a velük szemben levő házhoz ment másodszor férjhez, édesapja vándorkőműves életmódot élt. 1949-ben felvételizett Brassóba az ipari iskolába – és innentől megváltozott az élete.


Első találkozás a rádióval

Az ipari iskola tanoncai a traktorgyár mögötti egykori repülőtéren gyakorlatoztak, a háborúban kilőtt repülőket javítgatták. Dezső bácsi a lakatosszakmát tanulta, de a vasnál jobban érdekelte a repülők rádiója.

– Egy brassói Lazar nevezetű mesterember javítgatta a rádiókat, állandóan ott sündörögtem körülötte, látta, hogy érdekel, amit csinál, hát egyszer azt mondta, hogy ő odahaza tanít engem délutánonként. De sokat nem tanított, csak csicskásnak kellettem neki, ugyanis az akkori rádiókban csak hosszú- és középhullám volt, az emberek meg nagyon akarták hallgatni a Szabad Európát, az Amerika Hangját, amelyeket rövidhullámon lehetett fogni. Ez az ember nagy titokban szerelte be a rádiókba a rövidhullámot, rengeteg kuncsaftja volt, én arra kellettem neki, hogy vigyem házhoz az átalakított rádiókat, neki haza a pénzt. A tanulás ennyiből állt, nem magyarázott, csak néha, amit elloptam, annyi mesterséget tanultam tőle. Megjegyzem, amikor a gyárból kaptam a fizetést, futottam, fizettem ki neki a „tandíjat”. Ez addig tartott, míg elmentem katonának 1955-ben. Közben jártam a brassói rádióklubba, akkorjában elég sokan voltunk, idősebbek, fiatalok. Ott megtanultam a telegráfiát (morzeábécét), aztán ennek a katonaságnál hasznát is vettem. A tankos ezredben szolgáltam, a tankokon is van rádió, én tanítottam a rádiósoknak a távírást.


A szénhidrogén

– Katonaság után visszakerültem Brassóba, a Steagul Roşuban, a tehergépkocsigyárban dolgoztam. Elvégeztem a középiskolát a katolikus 4-es gimnáziumban, de az érettségit az Unireában kellett letenni. Románul. Hiába, hogy mi csak magyarul tanultunk, mindenből románul kellett vizsgázni. Volt egy Ionuţ nevezetű a tanügytől delegálva (kiküldve), éppen akkor jött be az osztályba, amikor kémiából érettségiztünk. A szénhidrogénről kellett beszélnem, lefordítottam románra, hogy hidrogen carbon, erre felugrott ez a Ionuţ, a tanárnő leintette, hogy a képlet jó, de akkor belekötött a tanárnőbe. Végül meglett az érettségim, de azt sosem felejtem el, hogy a szénhidrogén románul hidrocarburi.

Folytak a dolgok, csak érdekelt továbbra is a távközlés. Aztán felvételiztem, Bukarestben elvégeztem az echipamente de comunicaţii la mare distanţă (nagy hatósugarú távközlési felszerelések) szakot, a katonai részen, nem a civilen. Visszahelyeztek Brassóba, s aztán amikor a megyésítés megtörtént 1968-ban, kikerültem Szentgyörgyre. Akkoriban voltak a telekonferenciák, ezeknek kellett a technikai feltételeit kiépíteni, a műszereket üzemben tartani.


Gyógyíthatatlan

– Átköltöztünk az új épületbe, ott dolgoztam, míg eljöttem nyugdíjba. Betegnyugdíjba. De három éven keresztül mindig behívtak a brassói katonakórházba ellenőrzésre, mindig meghosszab­bították, boală ireversibilă, gyógyíthatatlan, mondták, és nem vittek többet vissza.

Még Brassóban, amikor jártam a rádióklubba, bekapcsolódtam a rádióamatőr-mozgalomba. 1964-től hívójelem van, az YO6UO. 1959-től 1961-ig mint vevő amatőr működtem, mert abban az időben kérték háromezer kapcsolat igazolását, csak azután lehetett vizsgázni az adóengedélyre. Én 1962-ben vizsgáztam le, de lassan tudtam összeszedni az alkatrészeket, hát beletelt két évbe, míg meg tudtam tenni az első lépést az éterbe. Saját készítésű adóval, akkoriban nem volt más. Lámpákat lehetett kapni, a transzformátort kivettem egy rádióból, otthon a konyhaasztal sarkán megcsináltam az adó-vevő készüléket, a ruhaszárító drótra rákötöttem – ez ma nevetségesnek tűnik, de ez volt. Azután megjelentek a tranzisztorok, tirisztorok, integrált áramkörök, akkor változtatott az ember, mindig fejlődni kellett, haladni a korral. Megjelent a digitális mód, a telegráfiát ma már szinte senki sem használja. Igaz, hogy én szeretem mai napig is, és itt is bebizonyítottuk, mert ketten Szabó Árpáddal csapatot alkottunk, ő is itt klubtag, és majdnem minden évben első díjat nyertünk, a világversenyen Románia-elsők vagyunk egyes kategóriákban.


Fel a Holdra

– Amikor Szentgyörgyre kerültem, megalakítottam a megyei rádióklubot. Ott voltunk a sporttanácsnál, mindenféle sportág volt futballtól asztaliteniszig. Csak örökké a helyiséggel volt a probléma. Sokat jártunk versenyezni, majdnem minden évben vizsgáztattunk, 30–40-en iratkoztak fel a tanfolyamra, aztán lemorzsolódtak, de 5–6-an úgyis levizsgáztak. Most járunk a fiatalok után, nincs utánpótlás. Nem csak itt: világviszonylatban. Most a Budapesti Műszaki Egyetemmel kollaborálok, ők is panaszkodnak az utánpótlásról.

 

 

Dr. Gschwindt András, a magyar műholdak atyja keresett meg tavaly, ők készítették az első magyar műholdat, a Masat–1-et, egy 10 × 10 centis kocka nagyságú az egész, több ország lőtt fel ilyen műholdat, de az övék három évig működött, úgyhogy őket fel is vették az európai űrkutatásba. Most készítik a másikat, a SMOG–1 feleakkora lesz, az lesz a feladata, hogy a világűr elektromágneses szennyezettségét mérje. Ebbe a programba vont be minket dr. Gschwindt András. Próbáltunk 800 eurót összeszedni, hogy tudjunk megfelelő alkatrészt beszerezni a műhold követéséhez, de nem sikerült. És ez a professzor, kérem szépen, megszerezte nekünk a 800 eurót! Ő nagyon szívbéli, addig keresett támogatókat, míg meg tudta nekünk rendelni az egyik legdrágább és legperformansabb műszert, amely kell az QO–100 geostacionáris műholddal való rádiókapcsolat létesítéséhez. Nekünk most meg kell csinálnunk a tápegységet, az antennát, tehát a vételi oldalát.

Magamnak is akarok egy antennát készíteni, mert én most már tulajdonképpen a Holdon keresztül is akarok rádiózni, kísérletezni. Ez az utolsó fázis a rádióamatörizmusban. A Hold magasabban van, mint a műholdak, az oda felsugárzott jelet visszaveri a föld másik felére, s ott lefogják. Fordítva meg én fogom le a nagyon távolról sugárzott jelt. Ide nagyobb teljesítmény kell, és jó irányérzékű és nyereségű antenna. Ha Isten éltet, tavasszal be fogom fejezni.


Több, mint sport

– Nem tudják az emberek megfelelőképpen értékelni a rádióamatörizmust. Míg a sporttanácshoz tartoztunk, örökké felsoroltak mindenkit az év végi kiértékelőn, de mi a satöbbik között voltunk. Pedig a rádiósoknak, a motorosoknak és az ejtőernyősöknek 49 lej volt a napidíj, amikor az állami kiszállásra 18 lejt adtak. Mai napig összedolgozunk a katasztrófavédelemmel, a klubunk többször is részt vett a gyakorlaton, és a jövő hónapi NATO-hadgyakorlatba, amelyen több ország vesz részt, szintén bevonják az amatőröket is.

Egy nagy földrengés esetén a mobiltelefon-hálózat összeomlik, olyankor jó, ha van mód a kommunikációra. Ezt tudják biztosítani a rádióamatőrök, akik éjjel-nappal a sávban vannak.

Minden héten szerdán délután öt órakor van az országos gyülekező rádión keresztül, a QTC, ezen a klubunk is részt vesz örökké. Ez nem csak itt, külföldön is megvan.

Egyik gyakorlaton felmerült, hogy jó volna egy magaslatra elhelyezett átjátszóállomás. Én kikértem az engedélyt az YO6D hívójelre a saját nevemre és lakásomra, megépítettem egy ilyen átjátszót, erre a célra is, és azért is, hogy egymás között tudjunk beszélgetni. Van telefon, de ha rádiósok vagyunk, akkor használjuk azt. Tettem ide a klubba is egy antennát az átjátszónak, hogy bármilyen katasztrófa esetén tudjuk a kapcsolatot tartani. Az enyém nem hal meg, el van látva napelemmel, akkumulátorral, áramfejlesztőt is vettem. Úgy csináltam, hogy össze tudom csomagolni, s ha kell, ki tudom vinni a hegyekbe, vagy ahol szükség van, hogy be tudjon fogni nagyobb területet.

Egészségileg már elég rosszul állok, nem mondom, hogy nem járok be ezután is a klubba, de már sorba vagyok állva, az embernek kell számítania erre is. Most még megcsinálom ezt a felszerelést, hogy a Holdon keresztül is tudjak dolgozni, aztán viszem, ameddig viszem. Aki marad hátul... A feleségemet 2000-ben eltemettem, gyerek nem volt, egy kutyával maradtam.

Dezső bácsi beszélgetésünk során többször is szóvá tette, hogy a holdátjátszás megvalósítása után abbahagyja a rádiózást. Ugyanakkor ennek maga mondott ellen, amikor arra a kérdésemre, mit jelent neki a rádiózás, azt válaszolta: szenvedély elsősorban, de állandó lehetőség a továbbfejlődésre.
Dezső bácsi nem fogja abbahagyni a rádiózást.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 247
szavazógép
2019-03-27: Magazin - :

Picasso-festmény ingyen

Szokatlan marketingfogással állt elő a svájci Beyeler Alapítvány. Úgy harangozzák be a fiatal Picassóról szóló, a kék és rózsaszín korszakból való (1901–1906) festményeket bemutató, áprilisban nyíló kiállítást, hogy egy napra ingyen kölcsönadják egy szerencsés nyertesnek az egyik festményt, az 1939-es Buste de femme au chapeau (Dora) című képet.
2019-03-27: Pénz, piac, vállalkozás - Iochom István:

A műhelyben érzi jól magát (Magánvállalkozó)

Gajdó Albert asztalosmester az alsócsernátoni Forgács & Bella Bútor névre keresztelt cég tulajdonosa. A kilencvenes évek közepétől működő műhely tulajdonosával a megtett útról annak kapcsán is beszélgettünk, hogy nemrég megszerezte a Helyi Vállalkozás védjegyet.