Nem tudni még, mikor számolják fel Sepsiszentgyörgy központjának hadszínterét — valós és átvitt értelmében egyaránt így nevezhető a Mihai Viteazul tér, hiszen azon túl, hogy a feldúlt helyszínen a közlekedés lehetetlen, hosszú éveken át magyar—román politikai csatározásokat is eredményezett. Ez ideig a tér alatti talajvíz elvezetéséhez szükséges csövezet lefektetésével végeztek, a felszíni munkálatok ezután következnek, a kivitelező azonban még nem kapta kézhez a terveket, következésképp sem határidőt, sem árat nem tudott mondani.
A terveket egyelőre elkészítőjükön kívül csak a város polgármestere ismeri, elmondása szerint többször egyeztetett a tervezővel, részletkérdésekről is beszéltek, talán e héten már eljut a kivitelezőhöz a papírra vetett elképzelés.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.