Irodalomtörténeti előadás
Dr. Reisinger János művészet- és irodalomtörténész Világszem című irodalmi kitekintősorozatának következő előadását ma 18 órától tartja Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében.
A Magyar költők a szabadságról című, versmondással, verselemzésekkel tarkított előadásban Kölcsey Ferenc, József Attila, Heltai Jenő és Nemes-Nagy Ágnes „szólal” meg. Az előadó magyarországi irodalomtörténész, az irodalomtudomány kandidátusa (MTA), 35 éve tart ismeretterjesztő előadásokat a Kárpát-medence településein, bemutatva a magyar költészet és képzőművészet legjelesebb darabjait vagy kellőképpen nem méltányolt alkotásait. Az előadások után szívesen válaszol a közönség kérdéseire, illetve dedikálja a témához tartozó könyveit.
Középpontban a kucsmagombák
Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban ma 17.30 órától várják az érdeklődőket a László Kálmán Gombászegyesület Moeszia. Erdélyi Gombász 9–10. mikológiai kiadványának bemutatójára. A kiadványt az egyik főszerkesztő, valamint Puskás Attila biológus ismerteti. A rendezvényen szakszerű, meghatározással egybekötött vetített képes ismertetőt tartanak a kucsmagombákról. Közreműködnek: P. Magyarosi Imola színésznő, valamint fuvolán és zongorán Könczey Kinga és Krecht Emese.
Nyílt nap véradással
A sepsiszentgyörgyi Benedek Elek Napközi Otthonban ma nyílt napra és véradásra várják az érdeklődőket. A szülők betekintést nyerhetnek a gyermekek szabad tevékenységeibe, a sarkak, kuckók világába; a tornateremben berendezett vérközpontban minden felelős szülő, nagyszülő, barát, önkéntes véradó lehet. A vérvételt a Kovászna Megyei Vérközpont szakképzett személyzete végzi. Vért az adhat, aki betöltötte a 18 évet, 50 kg fölötti a súlya, nem krónikus beteg és nem áll gyógyszeres kezelés alatt. A véradás nem hosszú folyamat, ma már öt perc kell hozzá, és hitbéli meggyőződés, hogy az önkéntes cselekedet életet ment. A sepsiszentgyörgyi vérközpont egyedüli az országban, amely heti két alkalommal délutáni műszakban is dolgozik, illetve évente több véradási akciót is szervez. A Benedek Elek Napközi Otthon meghívja szülői közösségét, barátait, támogatóit, vegyenek részt egy jó cselekedettel összehangolt nyílt napon. Az esemény partnere a Kovászna Megyei Vérközpont és a dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház.
Kalendárium Baróton
Március 29-én, pénteken 19 órától a baróti Erdővidék Múzeuma Kászoni Gáspár Termében a Környezetünk, életünk sorozat meghívottja Moraru P. Norbert természetvédelmi szakember (Székelyudvarhely), aki Az ébredő vadon, avagy tavasz a természetben címmel tart vetített képes előadást arról, hogy mire figyeljen oda ebben az időszakban, aki kimegy a természetbe. Házigazda: Hoffmann Edit muzeológus.
Színház
TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ. A sepsiszentgyörgyi magyar színház március 29-én, pénteken 19 órától és 31-én, vasárnap 19 órától Maria Wojtyszko: Sam, avagy felkészülés a családi életre előadását játssza a nagyteremben. Rendező: Bocsárdi László.
VÁROSI SZÍNHÁZ. A kézdivásárhelyi magyar színház Parti-Nagy Lajos: Ibusár zenés-táncos huszerettjét adja elő március 31-én, vasárnap 19 órától a Vigadó Művelődési Ház nagytermében. Rendező: Kolcsár József. Jegyár: 20 és 25 lej.
Zene
KAMARAZENE. Ma 18 órától az Árkosi Kulturális Központban (Sepsiszentgyörgy, Olt utca 6. szám) rendkívüli kamarazenekoncerten fellép a Brassói Egyetem zenetanszékének diákja és tanára: Theodora Ciurezu (hegedű) és Mihaela Pavel (zongora). Műsoron: Bach-, Kreisler-, Brahms- és Enescu-művek. Belépő: 10 lej.
DALOL A VÁROS KÓRUSTALÁLKOZÓ. Sepsiszentgyörgyön március 29-én, pénteken 18 órától a belvárosi református templomban fellépnek a város kórusai és dalárdái.
HATÁRTALANUL. A sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum és a budapesti Bornemissza Péter Szakgimnázium zenetagozatos diákjai, kórusai és zenekarai közös hangversenyükre várják az érdeklődőket március 30-án, szombaton 10 órától a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében. A hangversenyre a Határtalanul programban kerül sor.
Kiállítás
KISS MANYI – HÁROMSZÉK „SZÜLÖTTE”. A legendás színésznő születésének 108. és halálának 48. évfordulója alkalmából felidézik jelentős alkotásait, életének útkereséseit. Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet kiállítása ma 17 órakor nyílik Sepsiszentgyörgyön a Lábas Házban. Házigazda: Márton Lichtfusz Katalin, a Lábas Ház kiállítótér szaktanácsadója; a kiállítás kurátora: Szebeni Zsuzsanna.
AZ ERDÉLYI MŰVÉSZETI KÖZPONT III. emeleti termében március 29-én, pénteken 18 órától megnyitják Ábrahám Jakab grafikus kiállítását. A vendégeket Vécsi Nagy Zoltán, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője köszönti. A tárlatot megnyitja Zigler Ágnes művészettörténész. Közreműködik: Szigyártó Mária (ének) és Szigyártó György (zongora). A kiállítás megtekinthető április 26-ig, keddtől péntekig 10–17, szombaton 10–18 óráig.
Tánc
ÚJRA TÁNCHÁZ lesz március 29-én, pénteken 20 órától Sepsiszentgyörgyön a Háromszék Táncstúdióban. Muzsikál a Heveder zenekar és a Folker együttes. A tánc- és énektanítás a Küküllő menti programhoz igazodik. Kötelező a váltócipő. A részvétel ingyenes.
Mozi
A sepsiszentgyörgyi Művész moziban ma: 16.45-től Asterix: A varázsital titka – francia animációs családi film, magyarul beszélő és A királynő kutyája – belga animációs film, románul beszélő; 18.30-tól Zöld könyv – Útmutató az élethez – amerikai életrajzi dráma, román felirattal; 18.45-től Kafarnaum – A remény útja – libanoni–amerikai dráma, magyar felirattal; 21 órától Ne érints meg! – román–német–cseh–bolgár–francia dráma, román felirattal és Az átkelés madarai – kolumbiai–dán–mexikói dráma, magyar felirattal. * Vasárnap 16.30-tól kezdődik A művészet templomai című dokumentumfilm-sorozat. Az Olaszország gazdag kulturális örökségét bemutató ismeretterjesztő sorozat filmjeit külön csoportok számára is vetítik, bejelentkezéssel.
Telefon: 0787 526 102, honlap: arta.cityplex.ro.
Röviden
ÁRAMSZÜNET. Ozsdolán szombatig naponta 8–16 óráig, Uzonban holnap 8–16 óráig a 4-es transzformátorállomás (a bikfalvi kijárat és a volt kollektív) környékén szünetel az áramszolgáltatás.
ELŐADÁS. A Sepsiszentgyörgyi Unitárius Egyházközség tanácstermében március 29-én 18 órától Surányi Zoltán magyarországi szaktréner tart előadást Ki nevel a végén? – a „neveletlen” 12–14 éves gyermekkel való kapcsolatban rejlő lehetőségek címmel. A belépés ingyenes.
11. VIGADÓ AKADÉMIA. Raff Róbert Többre vagy képes. Hogyan lehetsz eredményes? címmel tart előadást ma 18 órától a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház dísztermében. A belépés díjtalan.
ÖRMÉNY NEMZETI EST OZSDOLÁN. A Zsögön Zoltán Művelődési Otthonban ma 18 órától a Zöld Nap Egyesület szervezésében kerül sor az év első örmény nemzeti estjére. Ez alkalommal egy örmény verset is meghallgathatnak Alen Margaryan előadásában. A Friend of the Environment projekt örmény EVS-önkéntese mutatja be szülőföldjét.
LOMTALANÍTÁS ÉS ÜVEGGYŰJTÉS. Ma 13 órától Étfalvazoltánban, pénteken Fotosmartonoson és Angyaloson a háztartásban feleslegessé vált elektromos és elektronikai eszközöket, használt bútorokat, emellett szelektív hulladékot gyűjt a Tega. 5 kg leadott üvegért cserébe 0,5 liter Igazi Csíki Sört adnak (síküveget nem fogadnak el).
AUTÓBUSZ. 50 személyes kirándulóbusz indul Csíksomlyóra a június 1-jei, Ferenc pápa által celebrált szentmisére és a pünkösdi búcsúra. Ez az utolsó hét a regisztrálásra, ami nélkül nem lehet belépni a helyszínre. Aki csoporttal megy a pápalátogatásra, nem kell külön regisztrálnia. Iratkozni, érdeklődni a 0749 233 447-es telefonon 16 óra után.
Túrák
AZ ERDÉLYI KÁRPÁT-EGYESÜLET háromszéki osztálya két túrát szervez a hétvégén. Március 30-án, szombaton gyalogtúra a bodzai Piliskére. Útvonal: Nyéni-hágó–Piliske (1223 m)–Dobolló. Túrahossz: 13 km. Lesz medvehagymaszedés és szalonnasütés. Indulás 8 órakor a Carrefour elől saját autókkal. Túravezető: Mester-Nagy Ildikó (telefon: 0745 791 109). ☻ Vasárnap gyalogtúra a Hatod-tetőtől Málnásfürdőig. Indulás 8 órakor a sepsiszentgyörgyi távolsági autóbuszmegállóból. Érdeklődni Fekete Mihálynál a 0755 641 732-es telefonon.
A TERMÉSZETJÁRÓK BARÁTI TÁRSASÁGA Süsü-túrát szervez április 1-jén, hétfőn a Sepsiszentgyörgy környéki hegyekbe 16 km-es útvonalon. Indulás 9 órakor a Süsü Szent György-szobortól. Szalonnasütés is lehetséges. Túravezető: György Ignác.
Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön ma 20–8 óráig a Bánki Donát utca 5. szám alatti Medicom (telefon: 0267 352 657, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki); Kézdivásárhelyen ma a Szabó Jenő utcai Eco (0267 364 974) gyógyszertár teljesít szolgálatot.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.