26. Budapesti Nemzetközi KönyvfesztiválHuszonnégy országból mintegy 850 vendég

2019. március 28., csütörtök, Magazin

Huszonnégy országból mintegy 850 művész, író, tudós vesz részt vendégként a 26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, amely színes könyvkínálattal, író-olvasó találkozókkal, könyvbemutatókkal, dedikálásokkal, felolvasásokkal, koncertekkel és kiállításokkal várja a közönséget április 25. és 28. között a Millenáris parkban.

A fesztivál idei díszvendége Karl Ove Knausgard  lesz, akivel a fesztivál nyitónapján Tóth Krisztina író köszöntőjét követően Bősze Ádám beszélget. Az író kapja az idei Budapest Nagydíjat, amelyet a beszélgetés után vehet át – közölték a szervezők az MTI-vel.

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése Budapest főpolgármesterével és a Főváros támogatásával huszonöt éve alapította meg a Budapest Nagydíjat, amelyet olyan világhírű alkotók vettek át eddig, mint Mario Varga Llosa, Michel Houellebecq, Jorge Semprún, Günter Grass, Ljudmila Ulickaja, Umberto Eco, Jonathan Franzen, Amos Oz, Bret Easton Ellis vagy Daniel Kehlmann.

A fesztivál díszvendég országa, Norvégia standjára érkezik a díszvendég mellett Klara Hveberg, Vigdis Hjorth, Marta Breen, Bjorn Berge, Tomas Espedal, Asmund H. Eikenes, Thomas Hylland Eriksen és Bjarte Breiteig.

A fesztivál tizenkilencedik alkalommal ad otthont az Európai Elsőkönyvesek Fesztiváljának, amelyre idén 22 országból érkeznek fiatal írók, Magyarországot a Margó-díjas Mécs Anna képviseli. Mindezek mellett az Európa Pont munkatársaival együttműködve folytatódik az Európai Írótalálkozó is, a könyvfesztiválra látogató külföldi írók, köztük számos díjazott alkotó részvételével.

A könyvfesztivál a magyar könyvkiadás bemutatkozásának fontos színtere, hiszen a kiadók a kortárs magyar szépirodalom mellett a kultúra minden ágában bemutatják újdonságaikat. Az idei seregszemlén többek között Bodor Ádám, Eszterhai Katalin, Háy János, Nógrádi Gábor, Spiró György, Száraz Miklós György, Turczi István vagy Vámos Miklós új köteteit is megismerheti a közönség.

A gyermekkönyvkiadók me­semondással, koncerttel és közös énekléssel, felolvasó- és papírszínházzal, játszóházzal, gyermekfoglalkoztatóval és számos vetélkedővel várják a családokat az új könyvek bemutatói, valamint a dedikálások mellett a Gyerek(b)irodalomban, amely idén a Millenárison, a Nemzeti Táncszínház új épületének előcsarnokában kap helyet.

Ebben az évben is sor kerül továbbá az Irodalom Jelmezben elnevezésű versenyre. Erre olyan diákcsoportok jelentkezését várják, akik kedves olvasmányaik szereplőinek alakját, ruháit magukra öltve, jelmezeikkel és előadásukkal népszerűsítik az olvasást. Az idei jelmezes vetélkedésen külön értékelik a szervezők a magyar szerzők szereplőinek öltözött diákokat. A részletes versenyfelhívás a fesztivál honlapján olvasható.

Az olvasási szokásokkal, az olvasási készségek fejlesztésével kapcsolatos rendezvényekkel jelentkezik a Könyvtáros Klub, a könyvtárosok szakmai fóruma, a 8. Kis Könyves Éjen pedig mintegy 30 budapesti és vidéki független könyvesbolt szervez kulturális programokat április 26-án kora estétől éjfélig.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az Ilie Bolojan által bejelentett megszorításokról?








eredmények
szavazatok száma 1218
szavazógép
2019-03-28: Sport - :

Könnyedén győzött a román válogatott (Labdarúgás, Európa-bajnoki selejtező)

Az F-csoportban szereplő román labdarúgó-válogatott 4–1-re legyőzte Feröer-szigetek csapatát a kolozsvári Dr. Constantin Rădulescu Stadionban az Európa-bajnoki selejtezősorozat 2. fordulójában.
2019-03-28: História - :

Ez történt 170 éve (Háromszék nem alkuszik)

Március 22.
Bem megalakította a brassói katonai körzetet, melynek parancsnokául Kiss Sándor ezredest nevezte ki. Az itt állomásozó haderő ekkor háromszéki és udvarhelyszéki zászlóaljakból állt.