Március 21. A tavaszi napéjegyenlőség napjától kezdődően hivatalosan is megérkezett a tavasz. De nemcsak ez alapján észlelhetjük a változást. Rügyező fák, zöldellő fű, meleg szellők.
Néha melengető napsugarak simogatják bőrünket, néha esős pára száll fel, kissé bolondos, áprilisszerű az idő. Most már nem muszáj harisnyát húzni a nadrág alá, úgysincs már olyan hideg.
Ezek a jelek is utalhatnak arra, hogy itt a tavasz. Ugyanakkor mit jelent a tavasz nekünk valójában? Hiszen nemcsak a természet öltözik díszbe, és újul meg, hanem mintha a lelkünk is kicsit átmelegedne, olvadásnak indulna, életre kelne.
Ilyenkor megpróbálok kicsit magamba nézni, elgondolkodni azon, hogy mik is a céljaim, miről szól az életem, tulajdonképpen miért is élek. Hogy másokon segítsek, hogy megvalósítsam önmagam, vagy valami teljesen másért? Mi fontos, és mi nem? Az egóm áll a középpontban, vagy más is odafér a lelkemhez? Általában rá kell ébrednem arra, hogy túlságosan is „én” vagyok a fontos, és kisebb-nagyobb sikerrel próbálok ezen változtatni.
Mindemellett a melegebb hónapok a nyári szünet vészes közeledtét is előrejelzik, aminek persze nagyon szoktam örülni, bár az utolsó iskolai évem vége inkább a vizsgák előtti megfeszített munkáról és tanulásról, nem pedig az önfeledt örömről szól majd. A középiskolás évek vége ugyanakkor új kezdetet is jelent, amely egyaránt tölt el félelemmel és izgatott várakozással.
A vallás mindig is fontos szerepet játszott az életemben, így a tavaszról nemcsak a megújhodás és önreflexió, a napsütötte délutánok, de a húsvét is eszembe jut, a tojásírás, locsolkodás és nem csak... A böjti időszak letelte után Jézusnak is a szívünkbe kellene költöznie, hiszen a húsvét az a keresztény ünnep, amely során megemlékezünk a krisztusi ártatlan áldozatról, mely által mi üdvösséghez jutottunk.
Így számomra a tavasz általában kevesebb aggodalmat, félelmet, több életerőt hoz el, „mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett.” (Lk 19,10)
Ungvári Rebeka, 12. osztályos tanuló