Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) új elnöke szerint a román pártok sok elégedetlen erdélyi magyar szavazatait gyűjthetik be a májusi európai parlamenti választásokon, és fennáll annak a veszélye, hogy az erdélyi magyar politika a felvidéki modell alapján alakul át.
Csomortányi István, az EMNP szombaton megválasztott elnöke tegnap Kolozsváron tartott sajtótájékoztatóján beszélt erről. A pártelnök szerint, amikor a román pártok is magyar jelöltek állításával akarnak magyar szavazatokat szerezni, amikor három évtized alatt félmillióval apadt az erdélyi magyarság lélekszáma, nem jó az a politika, amelyet az RMDSZ folytat. „Erre a helyzetre nem az a válasz, hogy indítunk egy egypárti listát, és a kinyújtott kezet az erő pozíciójából elütjük” – jelentette ki Csomortányi. A pártelnök arra emlékeztetett, hogy az EMNP és a Magyar Polgári Párt (MPP) is olyan koalíciós jelöltlista állítását kezdeményezte, amelyet minden erdélyi magyar a magáénak érezhet, az RMDSZ viszont elutasította ezt a lehetőséget.
A sajtótájékoztatón jelen levő Szilágyi Zsolt – aki szombaton távozott az EMNP elnöki tisztségéből – hozzátette: döntésével az RMDSZ lemondott a két kis párt támogatóinak a szavazatáról, és ennek egyedül kell viselnie a következményeit. Szilágyi Zsolt elmondta: Csomortányi István a párt külügyi és nemzetpolitikai kabinetjének a vezetésére kérte fel, és a továbbiakban ebben a minőségében kívánja segíteni az EMNP politikáját.
„A néppárton belüli egyeztetések, a közvélemény és a logika is azt diktálja, hogy még időben elkezdjük a felkészülést a számunkra talán legnagyobb jelentőséggel bíró helyhatósági választásokra. Célunk, hogy a lehető legtöbb településen legyenek jelöltjeink, és legyen néppártos lista is, a helyi viszonyok függvényében pedig meg kell találnunk partnereinket is, hogy a lehető legjobb eredményt érjük el, s megfelelő képviselete legyen a magyarságnak a helyi és megyei önkormányzatokban” – mondta Csomortányi István, majd emlékeztetett: a néppártnak természetes szövetségese az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács is, a korábbi elnökségtől pedig egy jól működő kapcsolatrendszert örökölt meg, amelyet maga is hasznosítani és gyarapítani kíván. „Bizakodásra ad okot, hogy a Magyar Polgári Pártban történt változást követően a Mezei János és Szilágyi Zsolt közötti jó viszony megmaradt, s ez is azt mutatja, hogy van lehetőség az MPP és a néppárt közötti együttműködés kibontakozására. A nemzetpolitikai helyzetelemzés tárgyában Csomortányi kijelentette: a néppárt első számú szövetségese továbbra is a Fidesz és a magyar kormány.