Két olyan határozatot is újra megszavaztak a sepsiszentgyörgyi tanács hétfői rendkívüli ülésén, amelyeket már a múlt heti, ugyancsak rendkívüli ülésen is elfogadtak – közben azonban Bukarestben újraértelmezték a szabályokat, és módosítani kellett a dokumentáción.
A helyzetet maga Antal Árpád polgármester is vérlázítónak minősítette. Ezzel a néppárti Bálint József felvetésére válaszolt, aki már a napirend elfogadása előtt szóvá tette, hogy az aznapi megtárgyalásra javasolt tervezetek egy része olyannyira későn érkezett, hogy áttanulmányozásukra nem maradt idő, így a tanácstagok olyasmiről kénytelenek dönteni, amit nem ismernek – és ráadásul hosszú lejáratú, fontos kérdésekről van szó. Ez nem normális – szögezte le.
Ezzel a polgármester is teljes mértékben egyetértett, magyarázatul pedig elmondta: az egyik pályázati kiírást péntek délután módosították Bukarestben, és mivel 98 százalékos támogatással megvalósítható fejlesztések forognak kockán, nem akarták elszalasztani az esélyt: behívták a tervezőt, és örülnek, hogy hétfő délig egyáltalán sikerült újraszabni az iratcsomókat.
Ezek után simán ment a szavazás. Elfogadtak több olyan határozatot, amely a városi mobilitási tervvel kapcsolatos, a Berde Áron-líceum korszerűsítési munkálatainak új árát (amire a megnövekedett bérköltségek miatt volt szükség), és még egyszer rábólintottak a Csíki negyedi, illetve Szépmezői új sportpályák kialakítására; ez utóbbiak esetében értelmezték újra Bukarestben a zöldövezetekre vonatkozó előírásokat. A pályázatok leadási határideje március 29-e.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.