László Zsuzsa
Amikor érintett vagyok a témában. Talán pont azért?
Nehéz válni. Mindenki sérül, kivétel nélkül. Az is, aki menni akar, az is, aki marad. Sokféle fejtegetése van a válásnak. Lélektani, szociológiai, tudományos. (Ma már mindennek van tudománya és a tudományoknak egyre több doktora. De ez egy másik téma.) A statisztikai mutatók is egyre rosszabbak.
Szóval, mindenképp macerás, pocsék dolog válni. Két ember kezd el egy történetet, és ugyanaz a kettő végzi. De nem ugyanazokként kerülnek ki belőle. Hogy mi zajlik a mindent elsöprő szerelem, a „jóban, rosszban veled” és a válás közt, hát arra nincs két egyforma mese. De egy biztos: általában nem úgy indulunk neki, hogy ez lesz belőle. Talán ebben hasonlítunk.
Amióta a világ világ, emberek útjai nemegyszer szétváltak. Ha a felmenőink meg is kíméltek ettől, elég volt körülnézni vagy egyszerűen csak olvasni. Van ennek is irodalma bőven. Csak úgy, zárójelben jegyzem meg, hogy a szüleim ötvennégy évet éltek együtt. Az ő életükben is lehettek elégedetlenségek, kísértések, anyagi és egyéb jellegű buktatók, és mégis... Zárójel bezárva.
És itt rátérek az előbbi ferdítésemre. Hogy miért ferdítés? Mert általában a történet végére – sajnos – már többen tesznek pontot. Gyermekek is, akik a főszereplőkkel együtt sérülnek. Manapság valahogy mintha könnyebben válnánk. A kapcsolatainkat is úgy kezeljük, mint valami meghibásodott tárgyakat. Minek javítgatni, le lehet cserélni! Jó ideje foglalkozom gyerekekkel. És aggódva lesem azokat, akiknek a családjuk még együtt van. Egyre gyakrabban hallok olyan beszélgetéseket, hogy: „Utánad ma ki jön? – Nem tudom. Várj csak, ha ma szerda, akkor anyum. És te hová mész?” Vagy azon versengenek, hogy kinek a szülei váltak el hamarabb, melyiküknek az élete pocsékabb. Ilyet is láttam már. Gyerekek, akik állandóan hangoskodnak vagy elbámulnak a semmibe, akik nem tudnak mit kezdeni egy váratlanul jött öleléssel, vagy nem tudnak leszakadni egy pedagógusról, akinek már mennie kellene a családjához. Saját magunkat, a szabadságunkat óvjuk, visszük, mentjük, és akikért felelősséget vállaltunk a boldogság felelőtlen vagy felelőtlenségünk boldognak vélt perceiben, velük, az ő szabadságukkal mi lesz?
Azzal kezdtem, hogy én is érintett vagyok a témában. Nem tudom, hogy sajnos vagy sem, még nincsen pontos válasz. Csak sejtem... Úgy látom, és ez a fontos, hogy a gyermekeim mégis rendben vannak. De vajon igaz ez?
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.