Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Füvet mindenkinek!

2019. április 1., hétfő, A múlt hét
Kuti János

Március végén idehaza felvetődött, hogy engedélyeznék a cannabis, más néven marihuána, vagy „fű”, azaz a kendernövény orvosi célokra való felhasználását. Sok országban már törvényesítették az ebből előállított szerek, sőt a kender élvezeti cikként való fogyasztását. Lehetséges, hogy most nálunk a nagyon liberális zöldek, a kendermagos tyúkocskák és kakasok is követelni fogják a „fű” szívásának engedélyezését is. Mert szép hazánkban egyedül a marháknak szabad füvet fogyasztani, és azt saját maguknak kell lelegelniük tejelőállítás céljából. És majd ők is követelhetik, hogy a legelőkre vessenek a fű közé kendert is.

A cannabis gyógyászati célú felhasználásának lehetőségét a pénzügyminiszter, Eugen Teodorovici vetette fel, mert valószínű óriási hasznot hozna, és nem kellene többé 3 milliárd eurós hiteleket felvennie, mint ahogy azt legutóbb tette. Azért, hogy a cannabisból gyógyszert tudjunk előállítani, ahhoz elsősorban indiai vagy hasznos kendert (tévesen vadkendert) kell termeszteni. Erről a növényről már ötezer éves feljegyzések vannak, így honi ásatásokból kiderülhet, hogy már a dákok is vetették, csak miután idejöttek a magyarok, megtiltották annak termesztését. Mezőgazdasági miniszterünk mostanig még csak a juhot kiáltotta ki élő szobornak, mostantól már a kendert is annak nyilváníthatja. Így a kender termesztését feltétlenül támogatni fogják, és ennek következtében fellendül majd a mezőgazdaság. Mivel hűvösebb helyeken is megterem, a székely ember nekiállhat pityóka helyett kendert termeszteni. A fiatalok is kedvet kapnak a mezőgazdasághoz, mert nem lesz nagyobb öröm számukra, mint mikor a virágzó kenderföld végén sodorintanak maguknak cannabisból egy cigarettát, majd elpöfékelik.

De az is foglakozhat kendertermesztéssel, akinek nincs egy darabka földje sem, mert kidolgozták annak zárt helyi nevelését. Szentgyörgyön is volt már eset, hogy egy tömbházi lakásban termesztették. Kicsiben lehet kezdeni, aztán mivel sok hasznot hoz, földet vehet a vállalkozó kedvű mezőgazdász, és azon folytathatja. A gyógyszereladást is teljesen átformálja a marihuána alapú gyógyszerek használata.

Máshol olyan betegségek gyógyítására alkalmazzák, mint az Alzheimer-kór, hátfájás, epilepszia, rák, zöld hályog stb. Amerikában, mióta hátfájás esetén felírják, megugrott az abban szenvedők száma. Nálunk is sokkal többen lesznek, akik felfedezik magukon az előbb felsorolt betegségek valamelyikét, és követelni fogják háziorvosuktól, hogy valamilyen kenderből készült gyógyszert írjon fel nekik. Az Alzheimer vagy a zöld hályog már fiatalabb korban is megjelenhet, és többen produkálnak majd epilepsziás rohamokat a sürgősségeken.

A gyógyszertárak száma még jobban növekszik, és a turkálók egy részét is patikává alakíthatják át, mert megugrik a gyógyszerfogyasztók száma, és nagy mennyiségű orvosságra lesz szükség. Azért, hogy az orvosok jobb kedvvel írjanak fel marihuánás gyógyszereket, őket a kender őshazájába, Indiába viszik tanulmányi kirándulásokra és termékbemutatókra, ahol hangulatukat fokozandó, ópiummal dúsított füves cigarettákkal traktálják őket. És a cannabisból készült gyógyszerek gyártására új gyógyszeripari objektumokat hoznak létre, vagy rég megállított gyárakat indítanak újra kenderfeldolgozásra. Most itt a nagy lehetőség újraindítani a rétyi lengyárat, hisz valamikor nemcsak lenből, de kenderből is dolgozott. Az lehet a neve, hogy Rétyi Kenderfeldolgozó Gyógyszergyár.

Aztán, ha végül sikerül legalizáltatni a „füvet”, akkor megindulhat ismét a nagy hagyományú cigarettagyártás Sepsiszentgyörgyön, ahol az ártalmas, nikotinméreggel teli cigaretta helyett sokkal kellemesebb hatású, egészségesebb füves cigarettákat gyárthatnak majd. A politikai pártok mindegyike harcolni fog a cannabisból készült gyógyszer és a füves cigaretta használatának legalizálásáért, mert abból csakis hasznuk származik. A szociáldemokraták a gyerekeknek D-vitamint ígértek ingyen, de most itt a nagy lehetőség, hogy kenderből előállított ingyen gyógyszert és marihuánás cigarettát ígérjenek választóiknak.

Aztán, ha a sok közül ezt az egy ígéretüket betartják, akkor a füvező és jól betépett választó elfelejti a többit. Így majd, a világot rózsaszínben, az eget nagybőgőnek, a szekérutat autópályának és a brassói Tanácsteret vidombáki repülőtérnek nézi.

Hozzászólások
Szavazás
Önk kire szavaz az elnökválasztás második fordulójában?








eredmények
szavazatok száma 570
szavazógép
2019-04-01: Közélet - :

Jogosítvány nélkül vezettek

A csernátoni és kézdialmási rendőrőrs munkatársai csütörtök délután közösen járőröztek Dálnokban, ahol leállítottak egy furgont. Kiderült, az autót vezető 37 éves sepsiszentgyörgyi férfinak nincs jogosítványa.
2019-04-01: Közélet - Fekete Réka:

A moldvai magyarok nyelvi kincseiről és életéről (Könyves délután Lujzikalagorban)

A szótárszerkesztés tizenhat esztendeje alatt a moldvai magyar tájnyelv  értékeit, szépségeit, kincseit látta meg, azt a változatosságot, ami az évszázadok alatt gazdagította a nyelvet – foglalható össze tömören, hogy saját bevallása szerint mi vezérelte Péntek János nyelvészprofesszort mindvégig abban a munkában, amelynek eredménye A moldvai magyar tájnyelv szótára három kötete. A kolozsvári egyetemi tanár szombaton beszélt erről a Bákó megyei Lujzikalagorban a szótár bemutatója és annak száztíz éves előtörténete ismertetése alkalmával.