A Municípiumi Sportklub kezeléséből a Sepsi ReKreatív gondnokságába kerül az egész Stadion utcai sporttelep a Szabó Kati Sportcsarnokkal, a focipályával, futópályával, műfüves pályával és a kiszolgáló épületekkel együtt.
A sepsiszentgyörgyi tanács márciusi rendes ülésén fogadta el az erre vonatkozó határozatot, amit Tóth-Birtan Csaba alpolgármester azzal indokolt, hogy a sportklubnak (amely csak nevében municípiumi, valójában a szakminisztérium alárendeltségébe tartozik) valójában a versenysportokkal kell foglalkoznia, az önkormányzat tulajdonában levő Sepsi ReKreatív Rt. pedig már rendelkezik szakemberekkel és tapasztalattal is a különböző sportlétesítmények működtetését illetően. A sporttelep tavaly decemberben került át állami tulajdonból Sepsiszentgyörgy városához, amely akkor a Municípiumi Sportklubbal kötött megbízói szerződést, most azonban saját cégére ruházta át a feladatokat. A vonatkozó tervezetet a sporttelep átadását korábban hevesen ellenző román önkormányzati képviselők közül hárman megszavazták, egyedül a szociáldemokrata Rodica Pârvan tartózkodott. Tóth-Birtan Csaba elmondta még, hogy a Stadion utcai bázison is érvényesek lesznek a nagycsaládosoknak az önkormányzat által nyújtott árkedvezmények. (demeter)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.