Hétfő reggelre egy nagy méretű, ismeretlen nyelven írt felirat jelent meg Sepsiszentgyörgy főtéren, melyről a Szent György Napok főszínpadi eseményeit ismertető sajtótájékoztatón hivatalosan is tájékoztatták a sajtó képviselőit.
Erdély András szóvivő kifejtette, miután a városvezetők hasztalan próbálták megfejteni a piros jelek alkotta üzenetet, a rendőrség is regisztrálta azt, és bár április elseje van, foglalkoznak az üggyel. „Valamennyire érintve érezzük magunkat, hiszen itt van a főtéren, ahol a Szent György napok is zajlanak” – fogalmazott. Mint kifejtette, drónt rendeltek, hogy pontos felvételt készítsenek a jelekről, ugyanis a megkeresett szakemberek ezek hiányában nem tudták pontosan felismerni az összefüggéseket. A légi felvételt (fotó) minden háromszéki hírportálon igyekeznek közzétenni, azzal a felhívással, hogy akinek van ötlete arról, mit is jelenthetnek ezek a jelek, vagy esetleg megfejti azokat, az a press@sepsi.ro drótposta címen segíthet az üzenet dekódolásában.
A városnapok szóvivője lapunknak elmondta, a piros színnel írt, két részből álló szöveg valószínűleg rúna ábécével íródott, és nemzetközi szakértők bevonásával igyekeznek megoldani az ügyet.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.