Sürgősségi rendeletet tervez elfogadni a kormány e heti ülésén a tanári versenyvizsgákon 7-esnél nagyobb jegyet író, így végleges tanári állásra jogosult személyekre vonatkozóan – jelentette be Ecaterina Andronescu oktatási miniszter.
Az oktatási törvény feljogosította ezeket a pedagógusokat, hogy ezzel a jeggyel a vizsgát követő hat éven belül jelentkezzenek állandó tanügyi állásra. A vonatkozó cikkely hatályos volt ez év elejéig, majd az államelnök alkotmányos kifogást emelt a módosítására benyújtott javaslat ellen, amely 6 évről 10 évre emelte volna a jegy érvényességi időszakát. Az alkotmánybíróság helyt adott az óvásnak és töröltette a cikkelyt mind az oktatási törvényből, mind a módosító javaslatból. Most megpróbálnak sürgősségi rendelettel megoldást találni a tanárok érdekében, akik ilyen körülmények között évekig nem tudnak elhelyezkedni a tanügyi rendszerben.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.