A címvédő Sepsi-SIC megkezdi szereplését a női kosárlabda Nemzeti Liga rájátszásában. Az immár négyszeres kupagyőztes zöld-fehérek ma 19 órától és vasárnap 17 órától a Sepsi Arénában játszanak a Nagyváradi MSC csapatával a negyeddöntőben.
Az alapszakaszgyőztes sepsiszentgyörgyi kosárlabdázók egy lepontozás következtében kerültek szembe a nagyváradi együttessel. Mint ismert, a szakszövetség korábban megbírságolta a Bukaresti Rapid együttesét, mivel a fővárosi gárda a korosztályos bajnokságokban (U14–U18) nem indított csapatot, így öt pontot levontak a Sárga csoportot megnyerő bukaresti alakulattól.
A legutóbbi nyolc mérkőzésén vereséget szenvedő Nagyváradi MSC az alapszakaszt tizenegy győzelemmel és tizenegy vereséggel zárta, azonban a partiumi csapat pénzügyi gondok miatt néhány hete Mihai Coldea vezetőedzőtől és több tapasztalt játékosától is kénytelen volt megválni. A jobb játékerőt képviselő, hazai pályán veretlen Sepsi-SIC 21 győzelme mellett eddig mindössze egy mérkőzésen maradt alul a bajnokságban. A mai találkozón Alexandru Stamate, Lavinia Gheorghe és Claudia Patricia Telcian játékvezető fújja a sípot.
A kosárlabda-kedvelők a Sepsi Arénához kijuthatnak a városi autóbusszal is, amely ma 18, vasárnap pedig 16 órakor indul a Gólya utcai végállomástól, majd az Állomás negyed érintésével érkezik meg a sportlétesítményhez. A járművek a mérkőzés után is az érdeklődők rendelkezésére állnak.
További mérkőzések, negyeddöntő: * első mérkőzés: Aradi ICIM–Târgoviște 65–61, Szatmárnémeti VSK–Kolozsvári U 72–58, Brassói Olimpia–Konstancai Phoenix (hétfő, 18 óra) * második mérkőzés: Aradi ICIM–Târgoviște (ma, 18 óra), Szatmárnémeti VSK–Kolozsvári U (ma, 17 óra), Brassói Olimpia–Konstancai Phoenix (szerdán, 18 óra). A párharcok az egyik csapat három győzelméig tartanak. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.