A magyar női kézilabda-válogatott Montenegró, Olaszország és Litvánia csapatával találkozik a jövő decemberi, norvég-dán közös rendezésű Európa-bajnokság selejtezőjének 2. csoportjában.
A magyar csapatot a második kalapból sorsolták, a negyedikből kapta a litvánokat, a harmadikból az olaszokat, az elsőből pedig Montenegró nemzeti együttesét. Az olaszokkal és a litvánokkal eddig egyaránt négyszer találkozott a magyar válogatott, és minden alkalommal győzött, Montenegró ellen négy siker és három vereség a mérleg.
A kvalifikáció első mérkőzéseit szeptember utolsó hetében játsszák, a sorozat jövő májusban zárul. Mind a hét csoportban négy csapat szerepel, és mindegyikből az első két helyezett jut ki a 2020. december 3. és 20. között esedékes tornára, amelyet Herningben, Stavangerben, Trondheimben és Oslóban rendeznek. A norvég és a dán válogatott a rendező jogán automatikusan tagja a tizenhatos mezőnynek.
Kim Rasmussen szövetségi kapitány leszögezte, ki kell vívni az Európa-bajnoki részvételt, és hozzátette, hogy elégedett a sorsolással. „A negyedik kalapból Litvániánál gyengébb és erősebb riválist is kaphattunk volna, ám ezeket a válogatottakat le kell győznünk. A harmadik kalapból a mi szempontunkból kifejezetten szerencsésnek tartom, hogy Olaszország lett az ellenfelünk” – magyarázta a dán edző.
A selejtező csoportbeosztása: * 1. csoport: Hollandia, Spanyolország, Ausztria és az előselejtező győztese (Izrael, Finnország, Görögország vagy Luxemburg) * 2. csoport: Montenegró, Magyarország, Olaszország, Litvánia * 3. csoport: Németország, Szlovénia, Fehéroroszország, Koszovó * 4. csoport: Oroszország, Szerbia, Szlovákia, Svájc * 5. csoport: Svédország, Csehország, Észak-Macedónia, Portugália * 6. csoport: Franciaország, Horvátország, Törökország, Izland * 7. csoport: Románia, Lengyelország, Ukrajna, Feröer.