Az 1977-ben alakult Paksi Városi Vegyes Kar meghívására — a gyümölcsözőnek ígérkező kulturális cserekapcsolat első állomásaként — augusztus 19. és 22. között a Tolna megyei ,,atomváros" vendége volt a kézdivásárhelyi Cantus kamarakórus.
Szent István király ünnepén a Jézus Szíve Plébániatemplomban bemutatott ünnepi szentmisén énekelt a vendéglátó kórussal együtt. Az ünnepi mise után a nagyszámú közönség a templom előtti Szent István térre vonult. Itt a paksi énekkar elénekelte a Himnuszt, Hajdú János paksi polgármester mondott ünnepi beszédet, ezt követően a Cantus adott elő két művet (szólót énekelt Páll Áron), majd a történelmi egyházak képviselőinek ünnepi gondolatai következtek. A református lelkész és az evangélikus esperes beszéde után Keresztes Pál plébános megáldotta az új kenyeret, amelyet szétosztottak a jelenlévők között. (iochom)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.