Mózes László
Közel harminc esztendő kellett ahhoz, hogy elkészüljön az 1989-es romániai forradalom perének a vádirata. Ez a harminc év már önmagában is beszédes, sokat elárul arról, mennyire érdekelt a mindenkori hatalom abban, hogy a rendszerváltás zavarosában tisztán láthassunk, s végre jogerős ítéletek is rámutassanak a bűnösökre, azokra, akik felelősek a decemberi áldozatokért.
Bizony, félve újra feltehetjük a banális kérdést: akarják-e egyáltalán a mindenkori politikai hatalom képviselői, a független igazságszolgáltatók, hogy szembenézzenek a kommunista és szekus múlttal, és egyszer s mindenkorra lezárják azt?
Harminc év után továbbra is alapos a gyanú: igen tekintélyes erők akadályozzák, hogy e jobb sorsra érdemes ország és társadalom lerázza magáról a kommunista és a szekus örökséget. Ezen a megkövült állapoton még a tegnapi fontos fejlemények is kevésbé változtatnak, noha Augustin Lazăr főügyész mandátumának utolsó pillanataiban bejelentette, hogy végre elkészült a rendszerváltás perének vádirata. Mi több, e dokumentum értelmében emberiesség elleni bűncselekménnyel vádolják Ion Iliescu egykori államfőt, Gelu Voican Voiculescu volt kormányfőhelyettest és Iosif Rus tábornokot, a légierő akkori parancsnokát. Lazăr bocsánatot is kért, hogy ennyire elhúzódott az eljárás, de a katonai ügyészek által összeállított nyomozati anyag tucatnyi kötetet, összesen 3280 oldalt tesz ki. Különös, hogy ebből 2030 oldalt 2016. június 13. után állítottak össze, azaz az iratcsomó kétharmadát az elmúlt közel három év alatt rögzítették. A forradalom perét ugyanis 2015-ben már egyszer lezárták, mintha mi sem történt volna, ám 2016-ban a katonai ügyészek újraindították a vizsgálatot. Nem mintha lelkiismeret-furdalás gyötörte volna őket, hanem az Emberi Jogok Európai Bírósága elmarasztalta Romániát, amiért nem szolgáltatott igazságot a forradalom sebesültjeinek, illetve a halálos áldozatok hozzátartozóinak.
Most megtörtént az újabb vádemelés, ám ez aligha jelent „elégtételt” az ártatlanul elhunyt forradalmároknak, illetve hozzátartozóiknak, miként most a főügyész állítja, hiszen egyrészt emberi életekről van szó, másrészt nehezen valószínűsíthető, hogy az akkori történéseknek csupán három főkolomposa lenne. Természetesen az ügy korábbi, 2015-ben történő lezárásához képest figyelemre méltó fordulat, hogy Iliescut és két feltételezett bűntársát 862 ember halálát és 2150 ember sebesülését okozó katonai diverzió megszervezésével vádolják, de hosszú még az út az ítélethirdetésig.
Jobb később, mint soha, állítható közhelyesen, miközben egyértelmű, szánalmas és szinte példátlan, ahogy évtizedeken át sikerült elmaszatolni a forradalom ügyét, s ha nincs külföldi nyomás, minden marad a régiben. De az is beszédes, hogy a marosvásárhelyi Fekete Márciust illetően jogi értelemben még ügyről, vizsgálatról sem beszélhetünk...
