A KSE Futsal vasárnap magabiztos győzelmet aratott a Gyergyóremetei Kereszthely vendégeként. A kék-fehérek 9–2 arányban bizonyultak jobbnak a házigazdával szemben a másodosztályú teremlabdarúgó-bajnokság 16. fordulójában.
A felső-háromszéki csapat két értékes sorral vállalta a Hargita megyei kiszállást, a Farkas–Gáll, Kanyó, Ştefănescu, Păun kezdőt a Bunduc–Gazda, Cîrstian, Tompa, Ghinea cseresor váltotta a mérkőzés folyamán. A céhes városbeli együttes semmit sem bízott a véletlenre, már a mérkőzés elején elkezdték a gólgyártást, Marius Ştefănescu két találata után Kanyó Szilárd, Gáll Attila és Tompa Csaba is beköszönt, így a KSE Futsal félidőben 5–0 arányban vezetett.
A hazaiak a második játékrészben szépíteni tudtak, kétszer is betaláltak, azonban a kézdivásárhelyi gárda győzelme nem forgott veszélyben. Előbb Ştefănescu volt ismét eredményes, ezt követően pedig Gáll jegyzett két újabb gólt, majd a végeredményt Gabriel Bunduc kapus állította be, miután hosszú indítása az ellenfél kapujában landolt.
Ez volt a felső-háromszéki együttes nyolcadik sikere a bajnokságban, egy döntetlen és három vereség mellett, ezzel a ranglista második helyét foglalják el, ötpontos hátrányban az éllovas Marosvásárhelyi VSK mögött. Még két forduló van hátra a pontvadászatból, ha a KSE Futsal vasárnap 18 órától hazai pályán legyőzi a Fortius Buzău csapatát, bebiztosítja a második pozíciót és osztályozót játszhat az élvonalba jutásért. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.