Nem működött együtt a Securitatéval vagy más hírszerző szolgálattal sem tisztként, sem altisztként, sem ügynökként, sem munkatársként – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Augustin Lazăr, Románia legfőbb ügyésze.
Felidézte, hogy az elmúlt napokban egyes sajtóorgánumok valótlanságokat állítottak róla, megpróbálták rontani hitelét „emberként is, ügyészként is, románként is”, ám ő egyáltalán nem tart attól, hogy személyével kapcsolatos információk után kutatva áttanulmányozhatják a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács archívumát, mert nincs semmi rejtegetnivalója. Lazăr – akiről olyan hírek röppentek fel, hogy 1989 előtt bebörtönzött politikai foglyok szabadon bocsátását akadályozta volna meg – elmagyarázta: kezdő ügyészként néhányszor valóban tagja volt a fogvatartottak kiengedését elbíráló bizottságoknak, ám szerepe az iratok átvizsgálására korlátozódott.
Románia legfőbb ügyésze az általa vezetett intézmény nevében tegnap bocsánatot kért az 1989 előtti, törvény által jóváhagyott, de sokszor etikátlan ügyészségi gyakorlatok miatt. „Személyes szinten sajnálatomat fejezem ki a kommunizmus ellen lázadók drámái és szenvedései miatt, hisz nekik köszönhetjük, hogy ma egy demokratikus országban, az Európai Unió tagállamában élhetünk” – jelentette ki.
Azt is elmondta: teljesített sorkatonai szolgálatot, és a román hadsereg tartalékosa hadmérnökként. Végül kérdésekre válaszolva közölte: nem mond le legfőbb ügyészi tisztségéből, mivel „ez nem szolgálná a társadalom érdekét”. Kifejtette: a legfőbb ügyészségnek és a legfőbb ügyésznek a társadalom érdekeit kell képviselniük, nem azoknak a politikai érdekét, akik „manipulálni akarnak”. Ezért is jelöltette magát ismét a legfőbb ügyészi tisztségre: elkezdett egy sor nagyon fontos projektet, és olyan megvalósításai voltak, mint senki másnak. Hozzátette: a fontos dossziékat meg kell oldani, az igazságot ki kell deríteni.
Augustin Lazăr mandátuma 2019. április 28-án jár le. A legfőbb ügyész annak ellenére tisztségben maradt, hogy Tudorel Toader igazságügyi miniszter már 2018. október 24-én kérte a menesztését, egy olyan kiértékelés alapján, amely több pontban is hasonlított a volt korrupcióellenes főügyész, Laura Codruţa Kövesi (2018 nyarán történt) leváltásának indoklásához.