Munka és családNövelik a szülői szabadságot

2019. április 11., csütörtök, Család

Szabályokat fogadott el a munka és a családi élet összeegyeztethetőségének növelésére az Európai Parlament (EP), többek között a szabadságokra és a nemek közötti egyenlőségre vonatkozóan. Az április 4-i brüsszeli plenáris ülésen megszavazott csomagot a másik uniós társjogalkotó szerv, a kormányok tanácsa már elfogadta. A tagállamoknak három éven belül kell átültetniük az irányelvet saját jogrendjükbe.

Ennek értelmében minden apának joga lesz legkevesebb tíz munkanapig tartó apasági szabadságra gyermeke születésének (halvaszületés esetén is), örökbefogadásának időszakában, amikor a betegszabadság idején járó bért kell kapnia.

Az EP két hónapnyi, át nem ruházható és fizetett szülői szabadsággal is kiegészítette a jogszabályt. Ez alanyi jogon mindkét szülőnek  jár, így lehetővé téve a gyermekgondozási feladatok kiegyensúlyozottabb elosztását a családban. Az egyes tagállamok határozzák majd meg a szülői szabadság ideje alatt járó bérek vagy juttatások mértékét, de ezeket úgy kell megállapítani, hogy a jobban kereső szülőnek is módja legyen szabadságot kivenni.

Emellett évente öt nap gondozói szabadságot kell adni a rokonukat személyesen gondozó, valamint a súlyosan beteg vagy életkora miatt gondozásra szoruló személyt ellátó munkaerő számára.

Végezetül az irányelv alapján a dolgozó szülők és gondozók kérhetik majd, hogy rugalmas munkarend szerint, például távmunkában dolgozhassanak. A munkavállalónak nem pusztán saját erőforrásait és működési kapacitását kell mérlegelnie, hanem a fogyatékos, súlyosan beteg gyermek szülei vagy az egyedülálló szülők esetében felmerülő külön igényeket is.

Az irányelv lépést tesz a nemek közötti egyenlőség, a kiegyensúlyozott felelősségelosztás felé – mondta David Casa néppárti jelentéstevő. Szerinte a nőknek segítenek a munkaerőpiacra való visszajutásban, míg az apáknak nagyobb szerep jut a gyermeknevelésben, emellett a szabályozás az idősebb generációt gondozó családtagokat is segíti, „vagyis jó a férfiaknak, a nőknek, a családoknak és a gazdaságnak is”. (MTI)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2019-04-11: Család - :

Önelfogadás, önszeretet, öngyógyítás a gyakorlatban (Dr. Buda László előadása Kézdivásárhelyen)

Április 16-án különleges csemege várja a lélek dolgai iránt érdeklődő közönséget, hosszabb szünet után visszatér Kézdivásárhelyre a nagy népszerűségnek örvendő Nyitott Akadémia sorozat. A pszichológiai előadásfolyam keretében ezúttal Magyarország egyik legkedveltebb előadójával, a Mit üzen a tested? és Mit üzen a lelked? című bestsellerek szerzőjével, dr. Buda László pszichiáterrel találkozhatunk.
2019-04-11: Irodalom - Czegő Zoltán:

Czegő Zoltán: Ítéletidő /A szerző könyvfelmutatása/ (A magyar költészet napja)

Aligha lenne miért restelkednem, még ha akarnám is. Szerintem sosem játszom meg sem a boldogot, sem a halált. Azért maradtam szegény ember, tova harminc könyv és sok ezer írói (!) publicisztika után, 80 évesen. Nosza rajta!