Fenntartotta Olosz Gergely, az RMDSZ egykori szenátora ideiglenes végrehajtási bűnügyi felügyeletét a következő három hónapra pénteki nem jogerős végzésével a Fővárosi Törvényszék. A volt politikus Romániának való átadásáról hiányos dokumentáció miatt még nem határoztak. A végzés ellen Olosz Gergely és ügyvédje fellebbezést jelentett be, így a kényszerintézkedés fenntartásáról a Fővárosi Ítélőtábla hoz majd végleges döntést.
A magyar hatóságok március közepén tartóztatták le a Romániában tavaly jogerősen börtönbüntetésre ítélt Olosz Gergelyt, aki ellen Románia nemzetközi körözést adott ki az év elején.
Olosz Gergelyt március 13-án vették őrizetbe és március 14-től áll ideiglenes végrehajtási bűnügyi felügyelet alatt, mozgását nyomon követő technikai eszköz alkalmazásával ellenőrzik.
A végzés értelmében a bíróság az igazságügyi miniszteren keresztül ismételten felhívja a román igazságügyi hatóságot, hogy a jogerős szabadságvesztést kiszabó 2018. december 20-i határozatot indokolással együtt küldjék meg.
Az eljáró bíró indokolásában elmondta, az ügyben nem áll a bíróság rendelkezésére „egy nagyon fontos dokumentum”, a másodfokú, jogerős határozat. Annak ugyanis csak egy kivonatát kapták meg, az eljárásra vonatkozóan nem kaptak információt, s nem áll rendelkezésükre a teljes indokolással ellátott jogerős ítélet sem. Mindezek miatt a bíróság nincs abban a helyzetben, hogy döntést hozhasson – mutatott rá. A bíróság arra kéri a román hatóságokat, hogy május 20-ig pótolják a fenti dokumentumokat az érdemi döntésük meghozatala érdekében.
A romániai büntetőügy vádirata szerint 2010-ben az akkor parlamenti képviselő Oloszt négy vállalkozó lefizette, hogy előnyös szerződésekhez juttassa cégeiket, kihasználva, hogy a politikus korábban a román energiaár-szabályozó hatóság elnöki tisztségét töltötte be. Az ügyészek szerint Olosz Gergely félmillió eurónak megfelelő jogtalan anyagi haszonban részesült különböző formában.
Olosz Gergely a 2012-es romániai parlamenti választáson az RMDSZ egyik háromszéki jelöltjeként szerzett szenátori mandátumot, amelyről az ellene megindult vizsgálat következtében 2013 májusában lemondott. 2011-ben az RMDSZ elnöki tisztségét is megpályázta, ám a választáson alulmaradt az akkor megválasztott Kelemen Hunorral szemben.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.