Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Bemutató a Tamási Áron SzínházbanLátlelet a lélekről

2019. április 13., szombat, Kultúra

Ki az közülünk, aki időről időre nem fedezte fel magában a tett és a szó, az akarat és a kötelesség, az élet és az elmélet közötti ellentmondást? És ki az, aki önelégültségében nem próbálta enyhíteni önmaga és mások előtt saját tetteinek, viselkedésének következményeit?

  • Fotó: Barabás Zsolt
    Fotó: Barabás Zsolt

A társadalom támaszai című dráma megszületése előtt néhány évvel maga Henrik Ibsen fogalmazta meg ezeket a kérdéseket A költő feladata című vallomásában, és talán nem is lehetne ennél pontosabban megragadni, hogy miről szól ez a történet. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előadása Botos Bálint rendezésében rendkívül érzékenyen közelít a témához, nagyszerűen bontja ki a színpadon a felelősségvállalás és önámítás csapdáit, játékosan és mégis megrendítően tárja elénk mindenkori belső vívódásainkat szerénységünk és hiúságunk, nagyvonalúságunk és hatalomvágyunk, igazságérzetünk és anyagi érdekeink között. A történet főhőse, Karsten Bernick egy kisváros elismert üzletembere, aki példás magaviselete által erkölcsi támasza is a helyi közösségnek, azonban két rég nem látott ismerősének megjelenése megingatja társadalmi és családi életének harmonikus egyensúlyát.

A darab nyelvezete, stílusa százötven év távlatából kissé porosnak hat az olvasó számára, a Tamási Áron Színház közönségét azonban egy minden ízében friss, kortárs előadással lepte meg a társulat.

Egyszerű a díszlet, Bernick lakása egy furcsa közösségi térré alakul ezen a színpadon, mely imatermet vagy – ha már vasútépítésről beszélnek – várótermet idéz. A háttérben ajtó és egy torz tükör, ami néha ablakká változik, de mögötte nem a kertet látjuk, hanem egy szűk előteret, mely Bernick irodája és fiának gyermekszobája felé is vezet, mintha egy különös tranzitzóna lenne a múlt sejtelmes titkai és a jövendő nagy reményei között. Semleges színpadkép, mely kitágítja az értelmezési lehetőségek skáláját. A történet elején elhangzó gondolatok Ibsen korát vetítik elénk, de a második részben annyira jelen idejűvé válik a történet, mintha önmagunkat szemlélnénk egy különös tükörben, mely nemcsak a külsőnket, hanem a lelkiismeretünket is megmutatja. A zene ugyanolyan határtalan, mint a díszlet, diszkréten kíséri végig az eseményeket, de lassan úgy átitatja az érzékeinket, hogy időnként zavaró a hiánya.

A produkció főszereplői azonban kétségkívül a színészek, akik ezúttal valamennyien ott vannak a helyzet(ek) magaslatán. Mindenki éli a szerepét, és mégis játszik, mindenki önmaga, és mégis új arcát mutatja. Elrajzoltak a figurák az első felvonásban, de ez az elrajzoltság nagyon apró hangsúlyok, gesztusok, tekintetek által válik nyilvánvalóvá, nem tereli el a figyelmet a valóságról, és nem is torzítja el azt, inkább felerősíti, már-már irreális közelségig nagyítja. Egy kisváros látszólag tökéletesen erkölcsös polgárait láthatjuk, akik belerokkantak a megkövült társadalmi normák által szabályozott mindennapjaikba, akik már nem is emberek, hanem az illemtan álruhájába bújtatott bábok, melyeket kötélen rángat a pletyka és szóbeszéd. A második részben szikárabbá komorodnak az alakítások, és mire pontosan megérti a néző, hogy melyek is a fő problémák, a könnyed tanítómese mögött feltűnik életünk hús-vér valósága.

Bernicket más anyagból formálták, mint híveit, őt nem karikírozza a rendezés, nem is állna jól neki, ha nevetségessé válna. Ő az alap, a kiindulási pont, az ember a maga meztelenségében. Mátray László lelki alkatának tökéletesen megfelel ez a szerep, ami által újra a lélek mélységes bugyraiba kalauzol bennünket, és társai jó partnerei ebben a kalandozásban.

Frissesség, feszesség, játékosság sugárzik az előadásból, a társulat olyan magabiztos, mint a zenész, aki pontosan játssza a dallamot, de néhány helyen egy-egy aprócska hajlítást is megenged magának, mintegy jelezvén, hogy sokkal többet is díszíthetne a partitúrán, ha nem tartaná tiszteletben a szerző szándékát.

A jelmezek is egyszerűek, visszafogottak, de azért van egy-egy aprócska hajlítás, díszítés a szereplők megjelenítésében: cipő, szemüveg, frizura, egy jellegzetes mozdulat, egy zsoltáros könyv, mely valójában gumicukorka-tartó... Ezek a fűszerek adják meg a valódi ízét a produkciónak, ezekben érhető tetten a leginkább a rendező ízlése, érzékenysége.

A látványos technikai megoldásokat, nagy rendezői bravúrokat elkerülve láthatóan színészei által próbált maradandót alkotni Botos Bálint ebben az előadásban, és Ibsen darabja jó választásnak bizonyult ehhez. Nemcsak a szereposztás miatt, hanem azért is, mert a szentgyörgyi társulat adottságainak maximális kiaknázásához tökéletes terepet kínált ez a szöveg. Innen már csak az volt hátra, hogy magáévá tegye a problémákat, felépítse a viszonyokat, életszerűvé tegye az egyes jeleneteket az alkotócsapat, és egy kicsit másképp játsszanak a színészek, mint ahogy általában megszoktuk tőlük. És valahogy úgy kellett végigmenni a történeten, hogy a komédia, a groteszk, az abszurd színház háza tájára való kalandozások nyomán fényképszerűen pontos látleletet készítsenek az emberi lélek alapvető ellentmondásosságáról. Sikerült nekik.

Hozzászólások
Szavazás
Részt kíván-e venni a májusi európai parlamenti választásokon?







eredmények
szavazatok száma 734
szavazógép
2019-04-13: Kiscimbora - :

Zelk Zoltán: Tavaszi dal

Egy, kettő, három, négy,
kis őzike, hová mégy?
– Elég, hogyha tudom én:
tavasz elé futok én!
2019-04-13: Kultúra - :

Vajda Anna Noémi debütkötetéről

Kevés első könyves író képes önmaga lecsupaszítására úgy, hogy mondandója ne váljon közhelyessé. Első kötetnél különösen nagy a veszély, mivel bele lehet szédülni a szavak, az érzelmek mámorába, el lehet hinni, hogy a mi mondanivalónk a legfontosabb a világon.