Három évtizeddel első lemeze után elkészítette sokak által várt második önálló albumát Udvaros Dorottya. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész a Szent György Napokon is bemutatja lemezét.
Az 1985-ben megjelent Átutazó Dés László és Bereményi Géza nagyszerű közös alkotása volt. A később CD-n is megjelent album több tízezer példányban kelt el, vezette a slágerlistát, és bekerült a 303 magyar lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz című könyvbe is.
Udvaros Dorottya azért nem akart az Átutazó után újra lemezt készíteni, mert úgy érezte, az akkor előállt ihletett állapot egyszeri és megismételhetetlen. A közkedvelt művész elhatározása akkor változott meg, amikor találkozott Hrutka Róberttel, második albumának zeneszerzőjével.
„Azonnal megéreztem, milyen sokoldalú és érzékeny művész, és rögtön meg is kértem, hogy írjon egy dalt az önálló estemre. Ebből végül három dal lett, Bereményi Géza szövegeivel, aminek nagyon örültem, és szép lassan jött a többi is, nagyon könnyen. Voltak köztük líraiak, pörgősebbek, és elkezdtünk gondolkodni, miként álljon össze egy lemezanyag. Így született meg a Majdnem valaki” – meséli Udvaros Dorottya.
Az új lemez sok szempontból az Átutazó világának folytatása. Bereményi szövegei ezúttal is férfi és nő viszonyának finom árnyalatait vizsgálják, a nyolcvanas évek hangulatát persze felváltotta napjaink világa – 21. század címmel született is egy dal.
Udvaros Dorottya Majdnem valaki című koncertjében Hrutka Róbert vezetésével egy olyan zenekar működik közre, amelynek tagjai külön-külön is ismert, elismert tagjai a magyar zenei életnek. Egyéniségek nagy találkozása a színpadon, egy kihagyhatatlan zenei élmény, zene, szöveg és előadásmód tökéletes egysége, mely csak ritka pillanatokban valósul meg.
Az előadásra április 30-án kedden 19 órától kerül sor a Tamási Áron Színházban. A teljes árú jegy 40, a kedvezményes 20 lejbe kerül. Jegyet váltani a városi jegyirodában és a biletmaster.ro honlapon lehet.