Tovább tart a Sepsi OSK gólképtelensége és nyeretlensége. A felsőházi rájátszás 5. fordulójának zárómérkőzésén Eugen Neagoe csapata hétfőn egygólos vereséget szenvedett az Astra Giurgiu csapatától a sepsiszentgyörgyi stadionban. A hazai pályán december óta nyeretlen piros-fehérek csatárgondját alátámasztja, hogy 2019-ben mindössze négy gólt, a legutóbbi nyolc tétmérkőzésükön pedig egy találatot szereztek.
A nyeretlenek küzdelmében először a házigazdák kerültek közel a gólszerzéshez. A 11. percben Bryan Nouvier kiugratása Ibrahima Tandia előtt teremtett lehetőséget, ám a francia-mali támadó lövése elszállt a kapu fölött. A vendégek a veszélyes helyzetre hamar reagáltak, Filip Mrzljak próbálkozását Niczuly Roland bravúrral védte, a kipattanót Mihai Butean ismét rárúgta, de a kézdivásárhelyi hálóőr ezúttal is hárított. A 32. percben Niczuly rosszul időzített kifutása miatt került bajba a csapat, Romario Moise a tizenhatos vonaltól vehette célba az üres kaput, Igor Jovanović azonban az utolsó pillanatban, akrobatikus mozdulattal mentett a gólvonal közeléből. A Duna-parti csapat az első félidőben Mrzljak játékának köszönhetően többször is veszélyeztetett, azonban Niczuly mindannyiszor védeni tudott. Az első felvonásban alárendelt szerepet játszó, inkább a védekezésre koncentráló piros-fehérek a 39. percben Aljakszandr Karnyicki távoli lövésével ugrasztották talpra a megfogyatkozó közönséget, Lázár Dávid kapus azonban a léc alá tartó labdát szögletre tolta.
A második félidőben a mezőnyben zajlott a küzdelem, veszélyes helyzetet egyik csapat sem alakított ki egészen a 83. percig, amikor Florin Ștefan vágta kapásból a jobb alsó sarokra, lövését azonban Lázár megfogta. A háromszéki gárda csatárhiánya rányomta a bélyegét a hazai támadójátékra, hiszen Tandia továbbra sem találta a helyét, a beadásoknál pedig esélytelen volt a jóval magasabb védők mellett. A mérkőzés végéhez közeledve Niczuly felesleges kifutása után Azdren Llullaku emelésénél még a keresztléc mentette a házigazdákat, a 88. percben azonban az ezt követő szöglet után Mike Cestor senkitől sem zavartatva, közelről a hálóba lőtt. A Sepsi OSK a bajnokságban sorozatban negyedszer fejezett be mérkőzést szerzett gól nélkül, az idényben ez a tizenkettedik alkalom volt.

Mestermérleg
Costel Enache: „A sepsiszentgyörgyi klub gratulációt érdemel azért, amit az elmúlt évben elért, nagyszerű erőfeszítést tett a labdarúgás fejlődésének érdekében. Egy fiatal csapatról van szó, amely jól szervezett, így tisztában voltam vele, hogy nem egyszerű győzni Sepsiszentgyörgyön. Boldog vagyok, hogy ismét mosolyogni láttam a csapatomat, mert az utóbbi időben nem volt részünk pozitív eredményben, a játékosok kicsit a bizalmat, a lelkesedést és az egyensúlyt is elvesztették. Nem volt könnyű mérkőzés, megvoltak a lehetőségeink az első félidőben, de örülök, hogy kapott gól nélkül fejeztük be a meccset, és a pontrúgásoknál is kellően figyelmesek voltunk.”
Eugen Neagoe: „Hittünk abban, hogy összejöhet a rájátszásban az első győzelem, sajnos ezt nem sikerült megvalósítani. Harcias mérkőzés volt, véleményem szerint a mérkőzés kiegyenlített küzdelmet hozott, viszont az utolsó percekben a szögletnél nem voltunk elég figyelmesek, az ellenfél pedig büntetett. A meccs döntetlen felé tartott, ám a végén azt az egy pontot is elvesztettük, ilyen a labdarúgás. Remélem, szombaton a Kolozsvári CFR ellen sikerül gólra váltani a helyzeteket, és nyerhetünk. Már bizonyítottuk, hogy képesek vagyunk bárkit legyőzni, persze tisztában vagyok vele, hogy a címvédő ellen még nem nyertünk.”

Labdarúgó I. liga, felsőházi rájátszás, 5. forduló: Sepsi OSK–Astra Giurgiu 0–1 (0–0).
Sepsiszentgyörgy, MSC Stadion, mintegy 1500 néző. Vezette: George Rădulescu (Bukarest). Sepsi OSK: Niczuly – Khamis, Jovanović, Viera, De Moura – Karnyicki (Flores, 71.), Velev (Vașvari, 62.) – Ștefan, Nouvier, Mensah (Fülöp, 46.) – Tandia. Vezetőedző: Eugen Neagoe. Astra: Lázár – Butean, Cestor, Bejan, Dima – Moise, Mrzljak (Begue, 63.) – Balaure (Gheorghe, 79.), Roșu, Biceanu (Llullaku, 56.) – Zoua. Vezetőedző: Costel Enache. Gólszerző: Cestor (88.). Sárga lap: Vașvari (72.), Khamis (79.), illetve Mrzljak (56.), Llullaku (60.), Moise (72.).
További eredmény, playoff: Kolozsvári CFR–FCSB 0–0.
A playoff rangsora:
1. CFR 3 2 0 5–1 38
2. FCSB 3 1 1 8–4 35
3. Craiova 2 1 2 5–5 30
4. Viitorul 3 1 1 8–4 29
5. Astra 1 0 4 2–8 24
6. Sepsi OSK 0 1 4 1–7 20
A playout rangsora:
1. Medgyes 5 0 0 10–3 31
2. Dinamo 4 0 1 9–4 28
3. Jászvásár 2 0 3 4–6 23
4. Botoşani 1 1 3 3–6 22
5. Voluntari 3 1 1 8–5 21
6. Hermannstadt 0 1 4 2–8 17
7. Călărași 1 1 3 4–9 16
8. Chiajna 1 2 2 8–7 14
A 6. forduló programja: * playoff: Astra Giurgiu–Craiova (péntek, 19 óra), Sepsi OSK–Kolozsvári CFR (szombat, 21 óra), FC Viitorul–FCSB (vasárnap, 21 óra) * playout: FC Hermannstadt–FC Voluntari (péntek, 18 óra), Medgyesi Gázmetán–Dunărea Călărași (vasárnap, 18 óra), Jászvásári Poli–Concordia Chiajna (hétfő, 18 óra), Dinamo–FC Botoșani (hétfő, 21 óra).
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.