Elhunyt Bács Ferenc színművész

2019. április 17., szerda, Belföld

Életének 83. évében, hosszan tartó, súlyos betegség után tegnap elhunyt Bács Ferenc Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, Budapest díszpolgára. A család tájékoztatása szerint Bács Ferenc végső búcsúztatásáról később intézkednek.

Bács Ferenc Nagyszebenben született 1936. június 19-én és Kolozsvárott nőtt fel. A marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán szerzett diplomát, majd a Tompa Miklós vezette Székely Színház társulatához szerződött. Bár a színház megbecsült tagja volt, egyre jobban nyomasztotta Nicolae Ceauşescu kommunista diktatúrája. Végül úgy döntött, hogy családjával együtt áttelepedik Magyarországra. A hatóságok 1977-ben engedélyezték, hogy akkori feleségével, Tanai Bella színésznővel, nevelt fiával és lányával, Bács Katival – aki szintén színésznő – áttelepedhessenek. A színművész hamarosan Magyarországon is népszerűvé vált.

Egy évadot töltött Miskolcon, egyet Győrben, azt követően hívta Várkonyi Zoltán a Vígszínházba. Nyolc évig volt a Szent István körúti társulat tagja, 1987-ben szerződött a József Attila Színház társulatához, majd szabadúszó lett. 1992 és 1998 között a Nemzeti Színházban játszott, 2000 és 2003 között Sopronban lépett fel, majd ismét szabadfoglalkozású művészként folytatta pályafutását. Évekig tanított beszédművészetet a Színművészeti Főiskolán. Több nagy sikerű magyar játék- és tévéfilmben nyújtott emlékezetes alakítást, számos filmben volt narrátor, és szinkronszínészként is sokat foglalkoztatták.

Bács Ferenc művészi munkáját 1983-ban Jászai Mari-díjjal, 2001-ben érdemes művészi címmel ismerték el. Az emigráns című film főszerepéért 2009-ben Gundel Művészeti Díjjal tüntették ki, 2011-ben lett kiváló művész. A Kossuth-díjat 2015-ben vehette át rendkívül sikeres színházi, televíziós és filmes pályafutása során kifinomult művészi eleganciá­val megformált alakításai, emlékezetes szinkronszerepei, valamint rendezői alkotómunkája elismeréseként. A magyar kultúra terjesztéséért, Magyarország és Budapest hírnevének öregbítését szolgáló, több évtizedes színházi és filmes munkásságának elismeréseként 2017-ben Budapest díszpolgára lett.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 757
szavazógép
2019-04-17: Belföld - :

Újra dolgozik a Iordache-bizottság

Újrakezdte működését az igazságügyi törvényeket módosító parlamenti különbizottság tegnap, miután a Viorica Dăncilă vezette kormány brüsszeli nyomásra meghátrált, és nem adott ki sürgősségi rendeletet a szociálliberális kormánytöbbség által szorgalmazott büntetőjogi reformról.
2019-04-17: Belföld - :

Zöld út a népszavazásnak

Kedvezően véleményezte tegnap a képviselőház és a szenátus jogi bizottsága Klaus Iohannis államfő referendum kiírására vonatkozó kérelmét.