HOSSZÚ ÚTRA TÖBB SOFŐR KÉNE. Négy halálos áldozata van már a hétfő este a Buzău megyei Bîlhacu településen történt súlyos balesetnek, amelyben egy személyeket szállító kisbusz összeütközött a vonattal a vasúti átjárón. Három személy, két férfi és egy nő a helyszínen meghalt, holttestüket a tűzoltóknak kellett kivágniuk a kisbusz roncsai közül.
A negyedik személy, egy 24 éves nő tegnap reggel halt meg a Buzău Megyei Kórház intenzív osztályán. További két személy – egyikük a kisbusz sofőrje – kritikus állapotban van, tíz sebesült pedig túl van az életveszélyen. Három személy könnyebb sérüléseket szenvedett. Rendőrségi források szerint az Aradról Tulcea felé tartó, menetrend szerint közlekedő kisbusz sofőrje elaludt a kormánynál, áttörte a vasúti átjáró leeresztett sorompóját és összeütközött az érkező vonattal. (Agerpres)
A NÉPNEK CSAK EGY JOGA VAN: HOGY SZAVAZZON. A Pro TV stábja Gabriela Crețu szociáldemokrata szenátortól azt szerette volna megtudni, milyen törvényi kezdeményezései voltak a Vaslui megyei lakosság érdekében, akik őt szavazataikkal a felsőházba juttatták. A hölgy első lépésben kioktatta a sajtó képviselőit, hogy márpedig ő civilben a társadalom- és politikatudomány jeles tudora, aki megpróbálja arra nevelni a sajtó munkásait, hogy ne kérdezzenek hülyeségeket. Ám a riporter nem volt hajlandó megnevelődni, és további kényelmetlen kérdéseket tett fel, mire a kiváló szenátor asszony hirtelen kiguvasztotta a szemét, aztán ilyeneket mondott: „Maguk nem tudják, kivel beszélnek! Menjenek ki innen! Nem tartozom maguknak magyarázattal!” És lökdösni kezdte a kamerát. Távozás közben azért a szívós riporter kötötte az ebet a karóhoz, mondván, hogy válaszolni kéne a vaslui-i népnek, ha már őrá adták le voksukat. Mire a borzolt idegű hölgy odavágta ezt a tízpontos választ is: „Semmi baj! Ők megszavaznak, ennyi!” Aztán, már a folyosón, miközben elviharzott, a kiváló szenátor asszony még odapörkölt egyet a sajtónak-világnak: „Nem félek a titkosszolgálatoktól, bizony!” (Főtér)
A COLECTIV-TRAGÉDIA ÓTA SEMMI NEM VÁLTOZOTT. Újabb eset, amely a romániai egészségügyben uralkodó káoszra világít rá: egy 25 éves lányt, aki testének 50 százalékán égett meg egy néhány nappal ezelőtti tűzesetben, a tulceai kórházba vittek, ahonnan helikopterrel szállították tovább Temesvárra. Azazhogy szállították volna, mert útközben, valahol Bukarest környékén derült ki, hogy Konstancára kell vinniük. A temesvári kórházban ugyanis elromlott egy monitor, így nem tudták fogadni – ehelyett Bukarestbe kellett volna szállítani, csakhogy ott nem volt hely számára az erre szakosodott kórházban. Viszont Konstancán, ahova vitték, nincs az égési sérültek kezelésére szakosodott osztály. A lány testvére elmondta: Belgiumba viszik a sérültet kezelésre, ha már Romániában nem találtak helyet számára. (Főtér)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.