Halasztás Horváth Anna perében

2019. április 18., csütörtök, Belföld

A legfelsőbb bíróság május 15-re halasztotta a jogerős ítélet kimondását az alapfokon két év nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélt Horváth Anna volt kolozsvári alpolgármester perében.

Az ügy április 3-án tartott utolsó tárgyalásán a védelem arra hivatkozott, hogy az ügyészség egy olyan titkosszolgálati lehallgatásra alapozta a vádat, amelyet a Román Hírszerző Szolgálat manipulált, és amelyet hibásan fordítottak le románra. Horváth Anna ügyvédje elmondta: az alapfokon eljáró bíró sem állította, hogy egyértelmű bűncselekmény esete áll fenn, hanem csak azt, hogy erre lehet következtetni. „Ebben az ügyben azonban véleményekből, következtetésekből, feltételezésekből született egy elmarasztaló ítélet, amelyet reményeink szerint a fellebbvitel után megváltoztatnak” – nyilatkozott az ügyvéd az Erdélyi Magyar Televíziónak a tárgyalás után.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 822
szavazógép
2019-04-18: Belföld - :

Hírsaláta

TÚL MESSZIRE ELMENT? Halállal fenyegető üzenetet kapott hétfő este Emilia Şercan újságíró, aki a rendőrségi feljelentés után közzétette a fenyegetést saját Facebook-oldalán is. Emilia Şercan azóta vált híressé, mióta a PressOne.ro oldalon közölt sorozatában a belügyi szervek akadémiáin dúló plágiumot leplezi le – természetesen, a fenyegetést is emiatt kapta.
2019-04-18: Belföld - :

Sürgetnek az ügyészek

Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség ügyészei a tárgyalások kitűzött időpontjának előrehozatalát kérték a Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnököt, illetve Darius Vâlcov volt pénzügyminisztert érintő két ügyben.