Az egészségügyi intézményekben jelentős felújításokra kerül sor ebben az évben, hogy az orvosok minőségi egészségügyi ellátást tudjanak nyújtani a pácienseknek – jelentette ki Sorina Pintea.
Az egészségügyi miniszter úgy fogalmazott, „történelmi” szintű az általa vezetett tárca idei, beruházásokra és felszerelésekre kiutalt büdzséje. „2017-ben ez az összeg 170 millió lej volt, 2018-ban 193 millió lej, 2019-ben 1,1 milliárd lej. Idén masszívan beruházunk az egészségügyi intézményekbe, hogy az orvosok megfelelő körülmények között tudják ellátni pácienseiket. A beruházások egyrészt építkezésekből, másrészt kibővítésekből és egyes kórházak átépítéséből fognak állni, valamint csúcstechnológiájú felszerelések beszerzéséből” – mondta Pintea.
Az egészségügyi tárca vezetője közölte, idén két sürgősségi osztály épül: egyik Nagyváradon 2,8 millió euróból, a másik Brassóban 2,2 millió eurós befektetéssel. Még ebben az évben befejezik a Kolozsvári Onkológiai Intézet sugárterápiás bunkerét, amely 1,1 millió euróból készül el, és a helyi hatóságokkal együttműködésben folytatják a sugárterápiás hálózat fejlesztését Marosvásárhelyen, Temesváron, Jászvásáron és Bukarestben – összesen 8 millió euró értékben. 6,7 millió eurót fordítanak tíz megyei kórház nukleáris mágneses rezonanciás géppel való felszerelésére, és az égési sérültek kórházát 11,7 millió euró értékű berendezéssel látják el – sorolta a miniszter.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.