A húsvéti nagyhetet megnyitó krizmaszentelő misén Ferenc pápa ismételten arra szólította fel tegnap az egyházat, hogy kerüljön minél közelebb az egyszerű emberek, szegények, elnyomottak, börtönben levők tömegéhez.
A Szent Péter-bazilikában bemutatott misén mondott homíliájában az egyházfő kijelentette, a rászorulókhoz való közelség határozza meg az egyház „lelkét és képét”. Ferenc pápa – a szokás szerint az egyház szolgálatáról szóló nagycsütörtöki beszédében – párhuzamot állított az emberek tömegével érintkező Jézus tanítása és a mai egyház küldetése között. Jézus sohasem veszítette el közvetlen kapcsolatát az emberekkel – hívta fel a figyelmet. Megjegyezte, hogy a „tömeg” kifejezés nem becsmérlő vagy lekicsinylő, még akkor sem, ha ma többnyire névtelen, megkülönböztethetetlen tömböt jelent. Hangsúlyozta, hogy az emberiség tömegét ma is az evangéliumban idézett szegények, világtalanok, elnyomottak, bebörtönözöttek alkotják.
Ferenc pápa értelmezése szerint korunkban azok is világtalannak számítanak, „akiknek látása fényét nap mint nap elrabolja a világot érdekből elárasztó banális képtömeg”. Paptársaihoz szólva hozzátette: nem szabad tartani attól, hogy az egyházat a szegényekkel azonosítják. „Mi, papok a szegénységet képviseljük” – jelentette ki a pápa. Kijelentette: a papoknak nem az a feladatuk, hogy üvegben árulják az olajat. Arra szólította fel egyházát, érintse meg az emberek sebeit, bűneit, gyötrelmeit, hogy hitet, reményt tudjon adni. Az egyházfő délután az utolsó vacsorára emlékező misét a Rómához közeli Velletri börtönében mutatta be, ahol tizenkét elítéltnek megmosta a lábát.