Újabb jelentős pénzbírságot szabott ki az Országos Audiovizuális Tanács a magyarellenes megnyilvánulásairól ismert B1 Televíziónak. A testület a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat által benyújtott panasz nyomán egy Radu Banciu vezette műsorban elhangzottak miatt szabta ki a 10 ezer lejes büntetést.
A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat tájékoztatása szerint Banciu az általa vezetett Lumea lui Banciu című műsor február ötödikei adásában az erdélyi románok ősiségét fejtegette, miszerint hamarabb éltek Erdélyben, mint a magyarok, mindezt sértő hangnemben. Egyebek mellett megállapította, hogy az őslakos románságot folyamatosan vegzálják és terrorizálják Erdélyben, illetve a kormánykoalíció minden vezető politikusát a magyarok szolgájának nevezte, teljesen alaptalanul. Azzal vádolta Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét, hogy egyetlen célja a román nyelv eltüntetése Erdélyből. A műsor egészének hangulata magyarellenes és uszító volt, s kollektíven bélyegezte meg az erdélyi magyarságot. Azt is számtalan alkalommal kijelentette, hogy a többségében magyar lakta területeken már semmilyen közigazgatási ügyet nem lehet elintézni román nyelven, és megátkozzák azokat, akik román nemzeti szimbólumokat használnak – fogalmaz a szolgálat.
A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat igazgatója, Benkő Erika parlamenti képviselő azon túl, hogy üdvözlendőnek minősítette a testület döntését, felhívta a figyelmet, hogy ha bárki hasonló jelenséget, megnyilvánulást észlel, jelezze a jogvédelmi szolgálat munkatársainak a mikoimre.ro honlapon keresztül. „Folyamatosan nyomon követjük a román médiában elhangzottakat, most is kizárólag a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat jelentette az esetet, egyetlen panasz alapján született meg ez a döntés. Mégis arra biztatom az erdélyi magyar közösséget, hogy ha megfélemlítő, kisebbségellenes, uszító adásokat látnak vagy hallanak a médiában, keressék bizalommal jogvédelmi szolgálatunkat, hogy szakszerűen megtehessük a megfelelő lépéseket, és egyetlen ilyen cselekedet se maradjon következmények nélkül”– fogalmazott Benkő Erika.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.