Idénybeli ötödik egymás elleni mérkőzését játssza a Sepsi OSK és a címvédő Kolozsvári CFR. A felsőházi rájátszás 6. fordulójában a február óta nyeretlen piros-fehérek ma 21 órától a címvédő kincses városbeli csapat ellen lépnek pályára a sepsiszentgyörgyi stadionban.
Az utóbbi négy mérkőzésen gólképtelen sepsiszentgyörgyi csapat a playoffban mindössze egy pontot szerzett, míg a kolozsvári gárda egyetlen mérkőzést sem veszített el a rájátszásban, három győzelem mellett két gól nélküli döntetlen a mérlegük. A háromszéki együttesnek tétmérkőzésen még soha nem sikerült legyőznie a Szamos-parti labdarúgókat, akik eddig mind a hat találkozót – öt bajnokit és egy Román Kupa-negyeddöntőt – behúzták. Az alapszakasz októberi odavágójában a Kolozsvári CFR begyűjtötte a három pontot a sepsiszentgyörgyi stadionban, a visszavágóban egygólos győzelmet aratott, akárcsak a kupamérkőzésen. A listavezető az előző szezonban is megnyerte mindkét meccsét az OSK ellen, márciusban, a rájátszás első mérkőzésén pedig 3–1 arányban múlta felül Eugen Neagoe csapatát.
„A rájátszásban minden mérkőzés nagyon fontos, eddig a playoffban a Kolozsvári CFR nem veszített, a Sepsi OSK pedig nem nyert. A bajnokság végéig hátralévő öt találkozón biztosan változik a helyzet, vagyis mi győzünk, és feltehetően a kolozsvári csapat is veszít. Szeretném, ha nyernénk a CFR ellen, ami sporttörténelmi pillanat lenne a klub életében, hiszen ez lehetne az első győzelmünk a playoffban. Azt gondolom, hogy eddig is jó mérkőzéseket játszottunk ellenük, még akkor is, ha egyszer sem tudtuk legyőzni őket. A labdarúgók tisztában vannak a mérkőzés fontosságával, és megmutatják, hogy megérdemelten jutottunk a rájátszásba, hiszen jó csapatunk van, értékes játékosokkal” – nyilatkozta a tegnapi sajtótájékoztatón Eugen Neagoe vezetőedző, aki hozzátette: Bryan Nouvier nem léphet pályára a CFR ellen, kérdéses Ousmane Viera és Gabriel Vașvari játéka is, mindketten sérüléssel bajlódnak. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.