Visszaküldte a parlamentnek újbóli megfontolásra Klaus Iohannis államfő a 2018/90-es sürgősségi kormányrendeletet törvényerőre emelő tervezetet. A rendelet az igazságszolgáltatásban elkövetett bűncselekményeket kivizsgáló ügyészi osztály működését elősegítő intézkedésekre vonatkozik.
Az államfő azzal indokolta döntését: a parlament többször módosította a vonatkozó jogszabályt, s a régi és új előírások nincsenek összhangban. Rámutatott, a 2018/92-es sürgősségi kormányrendelettel jogalkotási beavatkozást hajtottak végre, a 2019-ben hozott 7-es és 12-es kormányrendeletekkel pedig új rendelkezések kerültek a törvénybe. Ebben az összefüggésben az államfő kifejti: újból meg kell fontolni a törvényt, és összhangba kell hozni a többi vonatkozó rendelkezéssel.
Az államfő emlékeztet, hogy az igazságszolgáltatásban elkövetett bűncselekményeket kivizsgáló ügyészi osztály létrehozásával és működésével kapcsolatban észrevételeket fogalmaztak meg az európai partnerek az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus kapcsán kiadott jelentésben, a Velencei Bizottság és a Korrupció Elleni Államok Csoportja is kifejtette álláspontját, és ezeket a véleményeket nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.