Jószolgálati látogatást tett tegnap a feketehalmi börtönben Beke Istvánnál és Szőcs Zoltánnál Tőkés László református lelkipásztor, európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Bálint József, az Erdélyi Magyar Néppárt Kovászna megyei szervezetének elnöke.
Tőkést a fogház igazgatója, Felix Alexandru Fabry alezredes fogadta, aki bemutatta a hazai viszonylatban jobbnak számító körülményeket, és elmondta, hogy azért nem tudnak munkalehetőséget biztosítani a két kézdivásárhelyi elítéltnek, mert büntetésük oka ezt a lehetőséget kizárja. Bekéék státusa nem a börtönparancsnokon múlik – közölte arra a felvetésre, hogy politikai foglyokról van szó. A két elítélttel való találkozás során Tőkés László tájékoztatta őket arról a széles körű szolidaritásról és együttérzésről, amely nemcsak Erdély, de az egész világ magyarsága körében tapasztalható, amikor szóba kerül az ügyük és a helyzetük. Megállapította, hogy Beke és Szőcs testileg-lelkileg jól vannak, hitükben és bizakodásukban erősek. A húsvétra való tekintettel a nagycsütörtök bibliai történetét elevenítette fel, és biztosította a foglyokat, hogy a kint lévők politikai, közösségi, egyházi, polgári összefogással próbálnak megszabadításukon munkálkodni, ezért Ferenc pápa csíksomlyói látogatásának előestéjén, május 31-én nagyszabású ökumenikus szolidaritási és imaalkalmat tartanak Csíkszeredában.