KosárlabdaNagyon kikapott a KSE

2019. április 26., péntek, Sport

A Kézdivásárhelyi SE súlyos vereségbe szaladt bele Bukarestben, szerdán kora este 87–41 arányban kapott ki a Marosvásárhelyi VSK együttesétől a női kosárlabda Nemzeti Liga alsóházi rájátszásának második teremtornabeli nyitómérkőzésén. A céhes városbeli lányok tegnap az Agronómia Bukarest ellen léptek pályára, a mérkőzés lapzárta után ért véget.

  • Fotó: Dan Potor
    Fotó: Dan Potor

A találkozó rajtját a marosvásárhelyi kosarasok kapták el jobban, akik az 5. percben már 12–6-ra vezettek. Az első negyed hajrájában a KSE felzárkózott három pontra (16–13), de ez sajnos pillanatnyi fellángolás volt... A második játékrészben is a VSK irányította a küzdelmet, a felső-háromszéki lányok pedig futottak az eredmény után, és a nagyszünet előtt a hátrányuk már 28 pontosra nőtt (49–21).

A térfélcserét követően sem sokat javult a játék képe, hiszen a vásárhelyiek minden szempontból fölülmúlták a céhes városbelieket. A 28. percben 48 ponttal vezettek a marosiak, innen már nem volt kérdés a győztes kiléte (73–25). Az utolsó negyed roppant kiegyensúlyozottra sikeredett – döntetlennel is ért véget –, de ez már nem befolyásolta a mérkőzés végkimenetelét (87–41).

Női kosárlabda, Nemzeti Liga, alsóházi rájátszás: Marosvásárhelyi VSK–KSE 87–41 (18–13, 31–8, 24–6, 14–14). Bukarest, Agronómia Terem. Mintegy 25 néző. Vezette: Vlad Cotrobaș, Alexandra Popa és Mihail Sașha Faezi. VSK: Pop 9/6, Radu 9, Voica 18/3, Mészáros 15/6, Chiș 13/3, Feiseș 5/3, Badi 3/3, Kleeman 4, Bobar 11, Bokor. Edző: Ionel Bruștur. KSE: Debreczi 2, Czimbalmos 2, Voloncs, Bölöni 4, Lénárt, Holinka-Miklós 10/6, Csu­rulya 6, Ardelean 2, Istók 2, Dănălache 13/6. Edző: Ljubomir Kolarević. (tibodi)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2019-04-26: Sport - :

Hétvége a focipályákon (Labdarúgás)

I. LIGA. Az öt mérkőzés óta gólképtelen Sepsi OSK hétfőn 18 órától a Craiova vendégeként lép pályára a Ion Oblemenco Stadionban a felsőházi rájátszás 7. fordulójában.
2019-04-26: Sport - :

Streetball a városnapokon (Kosárlabda)

A Szent György Napok elmaradhatatlan programja a streetballverseny, amelyet szombaton a Bodok Szálló előtti parkolóban rendeznek meg.