Rendhagyó divatbemutatónak adott helyet április 28-án a sepsiszentgyörgyi Szimpla kertvendéglő: diáklányok vonultak fel diáklányok által tervezett öltözetekben, és ha némelyiken az anyák meg is hökkentek, tizen- és huszonéves viselőik elmondták, hogy bizony szívesen járnának máskor is ilyen egyedi ruhákban. Volt közöttük hétköznapi, bulizós és estélyi, sőt olyan is, amit fejjel lefelé is fel lehet venni, így – alkalomtól függően – ruhaként vagy nadrágként is szolgálhat, ami igazán praktikus ötlet.
A legjobb hír pedig az, hogy az iskolás divattervezők – a KreaKids Stúdió sepsiszentgyörgyi és kézdivásárhelyi tanítványai, köztük két kislány, akik a saját maguk által készített ruhákban jelentek meg a kifutón – nem csupán friss szemléletből és kreativitásból adtak ízelítőt, hanem környezettudatosságból is, hiszen a legextravagánsabb öltözetek is levetett, használt ruhák, maradék anyagok felhasználásával készültek. A megnyitón egyébként elmondták, hogy a divat a második legszennyezőbb iparág a földkerekségen, ezt a megdöbbentő tényt is tudatosítani kell, ha komolyan gondoljuk, hogy élhető világot akarunk magunknak és gyermekeinknek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.