Hivatalos bejegyzését követő első megmozdulásán van túl az Ifjak Mozgalma Uzon Községért (IMUK) szervezet. Az elmúlt hétvégén ötvenzsáknyi szemetet gyűjtöttek össze (a régi vágóhídtól –holtároktól – indulva, felfelé a Feketeügy folyásán, Szentivánlaborfalva irányába) és raktak fel egy mezőgazdasági pótkocsira – számolt be érdeklődésünkre Ráduly Zsolt József, az uzoni fiatalok szervezetének vezetője. A környezet megtisztítását célzó megmozdulásban a szervezet huszonkét tagja vett részt.
A sikeres akcióhoz több támogatót is beszerveztek a fiatalok. Segítséget kaptak az Aquacov és Adismid közösségfejlesztő egyesülettől, valamint Uzon Község Polgármesteri Hivatalától. A támogatás révén kapták meg a szükséges szemeteszsákokat, az összegyűlt hulladék elszállítását is a szponzorok segítségével oldották meg. Ráadásként pólókat is kaptak a résztvevők – mondta el Ráduly Zsolt József. Az IMUK létesítésének ötlete 2017-ben vetődött fel, akkor a Háromszéki Ifjúsági Tanács elnöke, Kelemen Szilárd Péter biztatta, vegye kézbe a szervezet megalakítását, vezetését. 2018-ban tartották első gyűlésüket, idén a szervezet hivatalos bejegyzése is megtörtént, időközben több közösségi megmozdulást is szerveztek. Az egyesület tagjai 16 és 28 év közötti fiatalok – közölte Ráduly Zsolt József.