Ezen a hétvégén még Sepsibükszád felől is meg lehet közelíteni a Szent Anna-tavat, jövő héttől azonban teljesen lezárják a forgalmat ― közölte lapunk érdeklődésére Demeter János.
A Kovászna Megyei Tanács alelnöke elmondta: kezdődik a megrongálódott híd helyreállítása, a kivitelezők most készítik elő a munkálatokat, melyek megkezdésétől teljes forgalomlezárásra kell számítani. Ez azt jelenti, hogy a tavat csak Kézdivásárhely felől lehet majd megközelíteni. A híd felújítása körülbelül két-három hétig tart.
Amint arról beszámoltunk, néhány héttel korábban észlelték: Bükszád és a Szent Anna-tó közötti útszakaszon az esőzések következtében egy híd annyira megrongálódott, hogy veszélyeztette a közlekedés biztonságát. A rendőrség bejelentette, hogy a forgalmat le kell zárni, ezt követően azonban mégis lehetett közlekedni ott.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.