A 2007 októberében felavatott kézdivásárhelyi sportcsarnokot az 1948-ban Imecsfalván született és jelenleg Brassóban élő Kicsid Gábor olimpikonról, négyszeres kézilabda-világbajnokról, az 1970-es évek román kézilabda-válogatottjának alapjátékosáról nevezik el – szavazta meg az áprilisi önkormányzati ülésen egyhangú vokssal a döntéshozó testület.
A névadásról szóló határozattervezetet Derzsi Gyula alpolgármester ismertette, aki elmondta, honnan származik a névadás ötlete: januárban hazafelé tartva Kolozsvárról, Segesváron látta, hogy az ottani sportcsarnok Radu Voina nevét viseli. Akkor támadt az ötlete, hogy akárcsak a segesvári, a kézdivásárhelyi sportcsarnok is felvehetné egy olyan sportoló nevét, aki méltóképpen képviselte országát a kézilabda sportágban. Hazaérkezve – mondotta a névadás kezdeményezője – beszerezte a szükséges jóváhagyásokat, minden illetékes hatóság „áldását” adta rá, most a helyi önkormányzaton a sor, hogy fogadják el a névadásról szóló határozattervezetet. Kicsid Gábor eredményeit tekintve nincs nála érdemesebb erre egész Kézdiszéken – összegezett az alpolgármester. Az ünnepélyes névadásra május 8-án, szerdán 17 órakor kerül sor. Kicsid Gábor kimagasló sportolói tevékenységét Birtalan István és Cristian Gaţu kétszeres világbajnok kézilabdázók méltatják, beszédet mond Bokor Tibor polgármester. Az érdemtáblát Derzsi Gyula alpolgármester és a névadó fia, Kicsid Gábor Árpád leplezi le.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.