A Kézdivásárhelyi SE szombaton 4–2 arányban kikapott a Galaci Oțelul vendégeként a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság 26. fordulójában. Az első csoportot vezető Gloria Buzău a következő idényben már biztosan a másodosztályban folytatja, hiszen 16 pont az előnye a második Bucovina Rădăuţi előtt. Hétközi játéknap következik, a felső-háromszéki csapat kedden 18 órától győzelmi kényszerben lép pályára a Ştiinţa Miroslava ellen a Sinkovits Stadionban.
miska brigitta » A kézdivásárhelyi csapat az előző körben aratott háromgólos győzelem után vállalkozott a moldvai kiszállásra, a szebb napokat látott Oțelul vendégeként nem játszott alárendelt szerepet, mégis vereséget szenvedett. A házigazdák már a 20. percben vezetést szereztek Ionuț Codreanu révén, azonban nem hagyták magukat a vendégek, bár a helyzeteket nem tudták gólra váltani, Kanyó Szilárd két lövése is a kapufán csattant, majd Gajdó Tamás próbálkozása is a felső lécről pattant vissza.
A céhes városbeli labdarúgók végül a 41. percben egy szép összjáték után kiegyenlítettek, Nicolae Păun passzolt Veress Zsombor elé, aki értékesítette a lehetőséget. Mindkét kapu veszélyben forgott, felgyorsult a játék, izgalmassá vált a mérkőzés. A ráadás első percében ismét a Duna-parti együttes villant, ellentámadásból kijátszották a kézdivásárhelyi védelmet, és Codreanu újra vezetéshez juttatta a galaci gárdát.
A szünet után mindkét csapat óvatosabb játékkal rukkolt elő, főleg a mezőnyben folyt a játék. A félidő derekán az Oțelul veszélyesebben kezdett támadni, a 66. percben előbb Robert Moglan, majd a 71. percben Călin Cristea is eredményes volt. A végjátékban Nicolae Păun is megcsillogtatta tudását, és faragott a kék-fehérek hátrányából, beállítva a végeredményt. Többre azonban már nem futotta erejükből, a hármas sípszóig nem változott az eredmény, a Kézdivásárhelyi SE pedig idénybeli 12. mérkőzésén maradt alul.
Labdarúgó III. liga, 1. csoport, 26. forduló: Galaci Oţelul–Kézdivásárhelyi SE 4–2 (2–1). Galac, Oţelul Stadion. Vezette: Vasile Buzea (Bukarest). Galac: Vlasie–David, Moglan, Ghiocel, Manău, Cristea, Crihană, Munteanu, Codreanu, Zaharia, Cîrjan. Játszott még: Chiriac, Bordieanu, E. Drăgan és Neagu. Edző: Alin Pînzaru. KSE: Bunduc–Bukur, Stanciu, Păun, Cîrstian, Gazda, Kanyó, Ştefănescu, Gáll, Gajdó, Veress Zs. Játszott még: Tompa, Tankó, Veress B., Ghinea. Edző: Polgár László. Gólszerzők: Codreanu (20., 45+1.), Moglan (66.), Cristea (71.), illetve Veress Zs. (41.), Păun (87.).
További eredmények: Pașcani–Foresta Suceava 4–1, Râmnicu Sărat–Bucovina Rădăuți 0–4, Gloria Buzău–FC Botoșani II. 3–1, Ceahlăul Piatra Neamț–Șomuz Făltceni 1–1, Sănătatea Darabani–Focșani 0–5, Sporting Liești–Metalul Buzău 1–4, a Știința Miroslava állt.
A rangsor:
1. Gloria 21 4 0 73–14 67
2. Rădăuţi 16 3 5 46–16 51
3. Oţelul 15 4 5 42–23 49
4. Focşani 13 7 4 39–18 46
5. Miroslava 14 1 9 36–29 43
6. Suceava 11 7 6 40–33 40
7. Metalul 10 5 9 35–32 35
8. Ceahlăul 10 4 11 32–29 34
9. Lieşti 9 3 12 31–32 30
10. KSE 7 5 12 36–45 26
11. Paşcani 7 4 14 27–38 25
12. Fălticeni 7 4 13 25–50 25
13. Botoşani 6 3 15 27–44 21
14. Rm. Sărat 3 6 15 19–43 15
15. Darabani 2 2 21 19–81 8
A 27. forduló programja (18 órától): * kedden Kézdivásárhelyi SE–Știința Miroslava * szerdán Focșani–Ceahlăul Piatra Neamț, Sporting Liești–Râmnicu Sărat, Metalul Buzău–Galaci Oțelul, Foresta Suceava–Sănătatea Darabani, Șomuz Fălticeni–Gloria Buzău, FC Botoșani II.–Bucovina Rădăuți, Pașcani szabadnapos.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.