Férfi kézilabda, Bajnokok LigájaNyolcadszor jutott elődöntőbe a Veszprém

2019. május 6., hétfő, Sport

A Telekom Veszprém nyolcadik alkalommal jutott elődöntőbe a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, miután a negyeddöntő szombati visszavágóján 29–25-re nyert a német Flensburg-Handevitt ellen, amelyet így kettős győzelemmel búcsúztatott. A MOL-Pick Szeged a negyeddöntőben búcsúzott, annak ellenére, hogy vasárnap a visszavágón 29–25-re győzött a macedón Vardar Szkopje ellen. A négyes döntőt június 1-jén és 2-án rendezik Kölnben.

  • Fotó: Telekom Veszprém
    Fotó: Telekom Veszprém

Pocsékul kezdett a hazai csapat, a lövések pontatlanok voltak, és a védekezés sem bizonyult kellően hatékonynak. David Davis vezetőedző a 6. percben időt kért, azonban ekkor a német bajnokságban címvédő és listavezető vendégek Hampus Wanne vezérletével már 5–0-ra vezettek. A Veszprém nem sokkal később megszerezte első találatát, majd ahogyan az első meccsen, hamarosan ezúttal is kapuscsere következett, és Mikler Roland állt be Sterbik Árpád helyére. A magyar válogatott kapus jó teljesítményére alapozva a házigazdák előbb felzárkóztak, majd egy kiváló sorozattal fordítottak, és összeszedett, lendületes játékkal a szünet előtt eldöntötték a továbbjutást (17–13).

A második felvonásban Nagy László megszerezte 900. gólját veszprémi színekben. A játék képe nem változott jelentősen, a házigazdák egy nagyszerű szériával tovább növelték előnyüket és magabiztosan győztek. A két együttes 12. alkalommal találkozott egymással tétmeccsen: két döntetlen és három Flensburg-siker mellett a Veszprém hetedszer nyert. Az idei lesz a tizedik négyes döntő Kölnben, és a harmadik, amelyen nem vesz részt német csapat.

Eredmények, negyeddöntő, vissza­vágók: Telekom Veszprém–Flensburg-Handewitt 29–25 (összesítésben: 57–47), Barcelona–HBC Nantes 29–26 (összesítésben: 61–51), Paris Saint-Germain–Vive Kielce 35–26 (összesítésben: 59–60), MOL-Pick Szeged–Vardar Szkopje 29–25 (összesítésben: 52–56).

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 775
szavazógép
2019-05-06: Sport - :

Papolc és Zágon könnyedén győzött (Labdarúgás, IV. liga)

A listavezető Papolci FC és a második Zágon is hazai környezetben kapott találat nélkül aratott kiütéses győzelmet a sereghajtó Ozsdolai FC és Réty felett a IV. ligás labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában.
2019-05-07: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Nyertes tombolaszámok
A Szent György Napok főszínpadán a vasárnap esti sorsoláson a 002651-es szelvényt húzták ki az urnából, így tulajdonosa egy hetet tölthet másodmagával Korfun. A csomag tartalmazza a reptérre szállítást Brassóból, a repülőjegyeket Bukarestből, a görögországi transzfert, a szállást 7 éjszakára, valamint az ellátást. A Christian Tour által felajánlott csomag értéke: 1400 euró. Indulás: szeptember 1-jén.