Május 2. és 5. között a magyarországi Mezőhegyes adott otthont rangos nemzetközi kétcsillagos fogathajtóversenynek, ahol nyolc országból 240 ló és 75 fogat tette próbára magát. A viadalon részt vett a Kökösi Farm utca 500. szám alatt található lovastanyáról Bartha Eduárd is, akinek felemásan sikerült az idénynyitó, hiszen a 22. helyen végzett.
A fiatal fogathajtó a 115 versenyzőt felvonultató kettesfogathajtó világranglistán továbbra is az előkelő tizennyolcadik helyen áll. A romániai hajtók közül 31 ponttal a legmagasabban rangsorolt, megelőzve neves német, francia, lengyel és holland versenyzőket. Eduárd a tavalyhoz hasonlóan idén is a mezőhegyesi versennyel kezdte a szezont, viszont 2018-ban jobban sikerült számára a viadal, hiszen a 14. helyen végzett. 2019-ben Magyarországról, Romániából, Csehországból, Horvátországból, Szerbiából, Svájcból, Görögországból, valamint a tengeren túlról, Chiléből is rajthoz álltak a legjobb fogathajtók.
Bartha Eduárd számára nem alakult a legjobban a versenyhétvége, mivel a kötelező orvosi vizsgálaton az egyik lovát kizárták. A fiatal fogathajtó díjhajtásban 64.43, maratonhajtásban 102.28, akadályhajtásban pedig 20.76 hibaponttal végzett, így összesítésben 187.47 hibaponttal fejezte be a megmérettetést, ami a 22. helyre volt elegendő. A versenyt a Bihar megyei Rákóczi Gergő nyerte, aki megvédte címét, hiszen a tavalyhoz hasonlóan idén is győzött. A második a magyarországi Osztertag Károly lett, míg a dobogó harmadik fokára honfitársa, Hódi Károly állhatott fel.
„Három lóval mentünk a mezőhegyesi versenyre, azonban az orvosi vizsgálaton kizárták az egyiket, így a három versenyszámot a másik kettővel teljesítettük. Eduárd már február óta készül az előttünk álló idényre, az első megmérettetésen pedig szükségünk lett volna egy nyugodt lóra, mert tudtuk, hogy a másik kettő nagyon húz. A díjhajtásban keményen pontoztak a bírák, a maratonhajtás jól sikerült, az akadályhajtás viszont nem a szánk íze szerint alakult. Legközelebb június 6. és 9. között versenyzünk egy nemzetközi három- és négycsillagos versenyen, amelynek Mélykút ad otthont” – mondta Bartha Róbert fogattulajdonos.
Összesített eredmények: 1. Rákóczi Gergő (Románia) 147.44 pont, 2. Osztertag Kristóf (Magyarország) 154.98 pont, 3. Hódi Károly (Magyarország) 156.43 pont... 22. Bartha Eduárd (Románia) 187.47 pont. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.