Idén is ünnepi műsorral emlékeztek az életet adó anyákra Zágonban az anyák napján. A Mikes Kelemen Kultúrotthonban tartott vasárnapi kulturális műsorban színpadra léptek a Zágoni Ifjúsági Fúvószenekar fúvósai, a Művészeti és Népiskola zágoni fúvósosztályának I–III. éves hallgatói (felkészítő tanáraik: Kelemen Szilárd, Éltes Áron, Musáth Gyula), valamint a református férfidalárda Márton János karnagy vezetésével.
A jelenlévőket Márton János, a Mikes Kelemen Művelődési Központ vezetője köszöntötte. Beszédében az anyák napja fontosságát domborította ki, majd egy verssel is kedveskedett az ünnepelteknek.
Zágonban tavaly szerveztek első alkalommal anyák napi ünnepséget, idén immár a hagyományteremtés szándékával kezdeményezték a rendezvényt – mondta el érdeklődésünkre Musáth Gyula. A karnagy kifejtette, a népiskola tanulói egyéni számokkal léptek fel, és első alkalommal mutatkozhattak be a II. osztályosok is komolyabb zeneszámokkal a nyilvánosság előtt.
Tavalyhoz képest rövidítettek a zenekar repertoárján, de így is igen változatosnak bizonyult, klasszikusokat, indulókat és modernebb műfajokat, dzsesszt, filmzenét mutattak be az előadók.
A zágoni ifjúsági fúvószenekarnak jelenleg 32 tagja van, az együtteshez idén csatlakoztak a népiskola II. éves hallgatói.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.