Orbán Viktor miniszterelnök Heinz-Christian Strache osztrák alkancellárral, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnökével tárgyalt tegnap Budapesten.
Orbán Viktor a közös nemzetközi sajtótájékoztatón azt mondta: Heinz-Christian Strachéra és pártjára volt szükség ahhoz, hogy az osztrák álláspont bevándorlásellenessé változzon és szimpátiával figyelje a magyar határvédelmet.
Arról is beszélt, hogy szeretnék, ha olyan változások történnének Európában, mint amilyenek Ausztriában történtek. Ha Ausztriában lehetséges, hogy a jobbközép kormányzó párt együttműködik a jobboldali, hazafias párttal, miért ne történhetne meg ez európai szinten is – vetette fel, úgy fogalmazva, hogy ami Bécsben működik, az Brüsszelben is működőképes lehet.
A találkozón egyetértés volt abban is, hogy a keresztény kultúrának elsőbbséget kell adni – mondta Orbán Viktor.
Nem támogatják Manfred Webert
A magyar kormány és vezetője nem kerülhet abba a helyzetbe, hogy olyan embert támogat európai bizottsági elnöknek, aki eleve bejelenti, hogy nem tart igényt a magyarok szavazataira – mondta Orbán Viktor miniszterelnök arra a felvetésre, hogy a Fidesz már nem támogatja a néppárti Manfred Weber európai bizottsági elnöki jelöltségét.
Manfred Weber azt találta mondani, hogy a magyarok szavazatával nem kíván európai bizottsági elnök lenni – idézte a néppárti politikus szavait a kormányfő, aki ezt egy súlyos álláspontnak, a választók tiszteletére vonatkozó elv megsértésének nevezte. Orbán Viktor úgy fogalmazott, a kampány alapján úgy látja, hogy a bizottság elnöki posztjáért induló jelöltek alkalmatlanok.
Föderális Európára van szükség
Nem centralizált, szövetségi állami jellegű, hanem föderális Európára van szükség, amely a keresztény értékeket szem előtt tartja és képes önmagát megvédeni – mondta az osztrák alkancellár tegnap Budapesten. Heinz-Christian Strache kiemelte, több összetartásra és több elfogadásra volna szükség Európában, és azt szeretnék, hogy egyenrangú felekként, tisztelettel bánjanak egymással az európai pártcsaládon belül az egyes országok pártjai.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.